Egy cseppnyi békesség
A repülőn nagyon rosszul éreztem magam. Már harmadjára voltam bent a mosdóban, hogy hányjak. Mostanában nagyon megszenvedem így is a reggeleket, de ez a pár ezer méter magasság még rátesz egy hatalmas lapáttal.
- Mina, jól vagy? - kopogott be Nico.
- Nem, nem vagyok jól - mondtam elkeseredve.
- Hozzak valamit? - kérdezte kedvesen.
- Nem, nem kérek semmit - nyavalyogtam, közben pedig kimentem.
- Gyere, üljünk vissza - fogta meg a kezem.
- Rendben - bólintottam, közben pedig elmentem a helyemig, és leültem.
A lábaimat felhúztam, Nico pedig rám terített egy puha plédet. Annyira gondoskodó volt, viszont úgy voltam vele, hogy ez csak a terhességem miatt van. Miközben ezen gondolkodtam, Nico elővarázsolt nekem egy tál gyümölcssalátát. Mosolyogva vettem el tőle, és lassan falatozni kezdtem. Olyan finom volt, így mire észrevettem, már nem volt semmi sem a tál alján. Csak idétlenül vigyorogtam Nicóra, mire ő is még szélesebben elmosolyodott.
- Aranyos vagy nagyon - karolta át a vállamat.
- Köszi - mosolyodtam el.
- Jó, hogy eljöttél velem. Nem gondoltam volna, hogy belemész.
- Én sem, de aztán egy nagyon lelkis pillanatomban mégis amellett döntöttem, hogy eljövök veled.
- Amit nem bánok. Szerinted fiú vagy lány lesz? - kérdezte miközben a hasamat simogatta.
- Nem tudom. Nekem mindegy. A lényeg, hogy egészséges legyen. Te még mindig fiút szeretnél?
- Igen, szeretném, ha először egy fiúnk lenne, utána lehetne egy lány.
- Nico, az nem zavar, hogy nem akarok veled lenni? Mondtam, hogy nincs esély rá, hogy újra veled legyek. A picit közösen neveljük, de ennyi, te itt én ott.
- Mindegy, megbeszéljük még, kislány - nyomott egy puszit az arcomra.
Nem zavart, hogy puszilgatott, meg ölelgetett, mert örültem neki, hogy legalább törődik velem. Közben az ereszkedést is megkezdtük, szóval hamarosan landolunk Montrealban. Mikor azon is túl voltunk, összeszedtük a csomagjainkat, Nico elkérte az előre kikölcsönzött kocsit, majd elindultunk a szálloda felé. Hamar odaértünk, elkértük a szobánk kulcsát, és egyből felmentünk.
Nicóval egy szobában voltunk, mivel nem engedte, hogy külön aludjak, elvégre féltett attól, hogy valami bajom történik.
- Melyik ágyat szeretnéd? - nézett rám mosolyogva. - Várj, az ablak felőlit kéred, régen is mindig úgy aludtál.
- Pontosan. Látom nem felejtettél el mindent - mosolyogtam miután birtokba vettem az új ágyamat.
- Ismerlek már, Nem tudok mit tenni ez ellen.
- Köszönöm. Most azonban, ha nem bánod, akkor lefekszem egy kicsit aludni. Fáradt vagyok.
- Minám, csak nyugodtan. Pihenj amennyit szeretnél. Nekem mennem kell megbeszélésre, szóval senki nem fog zavarni. Szép álmokat - köszönt el, közben pedig egy puszit nyomott a homlokomra.
- Vigyázz magadra! - csúszott ki automatikusan a számon.
- Vigyázok, Mina, miattad, és a pici miatt.
- Menj már! - szóltam rá mosolyogva.
- Jól van. Szeretlek.
- Én nem - szóltam utána nevetve.
- Tudom, hogy csak hazudsz.
- Csak szeretnéd.
Elnevettem magam ismét, majd lefeküdtem az ágyamra. Nem sokáig kellett bámulnom kifelé az ablakon, mivel hamar elnyomott az álom. Mire felébredtem, addigra már sötét volt odakinn, és a mellettem lévő ágyon már ott feküdt Nico, az ölében pedig ott volt a laptopja. Nagyon bele volt merülve, gondolom filmet nézhetett, mivel a fülese is be volt dugva.
- Menj már! - szóltam rá mosolyogva.
- Jól van. Szeretlek.
- Én nem - szóltam utána nevetve.
- Tudom, hogy csak hazudsz.
- Csak szeretnéd.
Elnevettem magam ismét, majd lefeküdtem az ágyamra. Nem sokáig kellett bámulnom kifelé az ablakon, mivel hamar elnyomott az álom. Mire felébredtem, addigra már sötét volt odakinn, és a mellettem lévő ágyon már ott feküdt Nico, az ölében pedig ott volt a laptopja. Nagyon bele volt merülve, gondolom filmet nézhetett, mivel a fülese is be volt dugva.
Lassan leszálltam az ágyról, mire Nico felém fordult, és elmosolyodott. Letette a laptopját, kivette a fülesét, és felült.
- Kialudtad magad?
- Igen, csak most már picit éhes vagyok.
- Hozassak fel vacsorát?
- Igen, az jó lenne - mosolyodtam el. - Csak ne legyen túl sok. Addig letusolok.
- Rendben, csak vigyázz, el ne csússz.
- Nyugi, vigyázok.
Bementem a fürdőszobába, lassan levetkőztem, majd beálltam a zuhany alá. Megengedtem a meleg vizet, és hosszú ideig folyattam magamra. Mikor már elég volt, gyorsan megmosakodtam, majd a törülköző után nyúltam, de hűlt helyét találtam. Elfintorodtam, jobb megoldás híján pedig kiszóltam Nicónak. Mondtam neki, hogy szükségem lenne arra, hogy segítsen. Szerencsére volt olyan kedves, hogy behozza a kért törülközőt.
- Tessék! - nyújtotta be az ajtón.
- Nico, az istenit! Gyere már be. Láttál már ruha nélkül.
- Igazad van - jött be.
- Köszi szépen - vettem el tőle.
- Nincs mit, és gyönyörű vagy. Nagyon szép vagy - jött hozzám közelebb.
- Ne csináld ezt, kérlek! - csavartam magam a törülközőbe.
- Hülye voltam, hogy lemondtam az esküvőt.
- Figyelj, ezt mindenki tudja. Te vagy a világ leghülyébbje, legalábbis Steph ezt mondta.
- Jó, hagyjuk ezt - lépett egészen közel hozzám.
- Ne merészelj megcsókolni! - tettem az ujjam a szája elé. - Nem kérek belőle.
- Ó, dehogynem, csak még te sem tudsz róla - hajolt oda hozzám.
- Ha megcsókolsz, akkor kapsz.
- Persze - csókolt meg.
Nem tudtam megállni, visszacsókoltam. Átkaroltam a nyakát, míg ő a derekam köré fonta a karjait, és szorosan magához húzott. Hosszasan csókolóztunk, majd mire észbe kaptam, addigra már az ágyán feküdtem, ő pedig fölöttem volt. A nyakamat csókolgatta, én pedig néha felnyögtem. Élveztem, amit csinált, így nem állítottam le. Hagytam, hogy azt csináljon, amit csak akart. Nem is érdekelt már tovább, hogy mi történik.
Pár perccel később már bennem volt, és lassan, óvatosan mozgott. Halkan nyögdécseltem, ő pedig egész végig az arcomat figyelte. Mosolygott, én pedig visszamosolyogtam rá. Annyira jól esett minden egyes mozdulata, és be kell vallanom, hogy hiányzott vele a szex. Mindig is jó volt vele, ezért nem is csoda, hogy most minden pillanatát maximálisan ki akartam élvezni.
Szerencsére senki nem zavart meg minket, ezért sokáig együtt voltunk. Nem tudom mennyi idő telt el, de nem is törődtem vele. Nico szorosan magához húzott, és imádtam, hogy a karjai között lehettem.
- Még most sem szeretsz? - kérdezte vigyorogva.
- Eltaláltad - mosolyodtam el.
- Hallod, picike, anyukád hazudni próbál - hajolt le a hasamhoz, majd egy puszit is nyomott rá.
- Bolond vagy - nevettem.
- Ez van, Ilyennek kell elfogadni. Van, akinek sikerült.
- Elhiszem, de most annak örülnék, ha végre ehetnék. Hol a vacsorám?
- Lassan meg kell érkezzen - pillantott rá az éjjeliszekrényen lévő órára. - Direkt úgy kértem, hogy kb egy óra múlva érjen fel.
- Hú, te szemét dög! - csaptam a hasára. - Mindegy, ezt majd lerendezzük. Mit hozattál?
- Valami zöldséges sült csirkemellet, fetával meg céklával, utána pedig ehetsz desszertet is. A kedvencedet, panna cottát epres-málnás öntettel.
- Nico, te egy isten vagy - csókoltam meg.
- Ha tudom, hogy csak egy kis panna cotta kell ehhez, akkor anyu szülinapján azt rendeltem volna desszertnek.
- Anyukád szülinapján nem csak csókot kaptál. Egy gyereket is összehoztunk, szóval kicsivel többet is kaptál - mondtam kicsit elszomorodva, ám már nem tudott rá mondani semmit, mivel kopogtak.
Nico azonnal kiugrott az ágyból, felráncigálta magára a boxerjét meg a pólóját, és ment ajtót nyitni. Csak susmogást hallottam, de gondoltam, hogy az egyik szobapincér volt az. Szerencsére igazam lett, és tényleg megkaptuk a vacsoránkat.
Gyorsan felkaptam magamra a hálóingemet, majd leültem az ágyam szélére. Nico a kezembe adta az egyik tányért, a másikkal pedig leült velem szembe az ő ágyára. Csendben kezdtük el enni, még csak egymásra sem néztünk. Már majdnem befejeztük, mikor Nico először megszólalt, de akkor is csak annyit kérdezett, hogy ízlik-e. Bólogattam, és tovább ettem. Mikor befejeztem, felálltam, és letettem a tányért. Helyette pedig kézbe vettem a desszertes tányért. Hamar nekiláttam, és el kellett ismernem, hogy nagyon finom.
- Te jobbat csinálsz - fintorgott Nico, mikor bekapta az első falatot.
- Ne hízelegj! - nyújtottam ki a nyelvem.
- Komolyan beszélek. Te sokkal ügyesebb vagy.
- Akkor köszönöm - mosolyodtam el.
Miután végeztünk az evéssel, összepakoltuk a tányérokat, majd lefeküdtünk az ágyainkba. Álmosak voltunk, plusz reggel is korán kellett kelnünk. Befészkeltem magam a puha takaró alá, viszont sehogy sem találtam a helyem. Végül elhatároztam magam, és szóltam Nicónak, hogy ha van kedve, akkor jöjjön át az én ágyamba. Nem kellett még egyszer mondanom, azonnal átmászott az én ágyamba. Szorosan magához ölelt, és simogatni kezdte a hasamat.
- Szeretlek titeket. A picinket is, és téged is - suttogta a fülembe.
- Én is szeretlek, Nico - motyogtam félálomban.
Reggel Nico telefonjának az ébresztőjére ébredtünk. Ő egyből kiugrott az ágyból, én azonban még fekve maradtam. Kicsit vártam, hogy jobban magamhoz térjek, és csak utána ültem fel. Lassan felálltam, majd a fürdőszobába sétáltam. Nico már borotválkozott, és csak elmosolyodott, mikor meglátott. Odaálltam mellé, és finoman a derekára csúsztattam a kezem. Semmit nem mondott, csak ismét mosolyogni kezdett.
Gyors megmostam az arcomat, majd fogat mostam. Mire végeztem, addigra Nico már fel is öltözött. Én sem tétlenkedtem sokáig, hanem felvettem magamra az előre kikészített ruhám, majd visszaszaladtam megfésülködni. Szerencsére ma reggel nem voltam rosszul, így kicsit a kedvem is jobb volt.
Néhány percen belül már az autóban ültünk, és a pálya felé tartottunk. Mikor odaértünk, kiszálltunk. és a bejárat felé indultunk. Szerencsére rólam tudomást sem vettek az újságírók és a fotósok. Amint beértünk a pályára, a csapat boxába mentünk. A többiek csak furcsán méregettek, mivel eddig sosem láttak. Nico gyorsan bemutatott néhány szerelőjének, és nagyjából ennyi volt. Én ott kellett maradjak a többiekkel, mivel Nico egy megbeszélésre rohant. A fiúkkal maradtam, akik kedvesek voltak hozzám, és nagyon jól el tudtam velük beszélgetni.
Nem tudom mennyi ideig lehettem ott, amikor bejött Nico csapattársa, Segio Perez. Vigyorogni kezdett, amint meglátott, és tudtam, hogy akar valamit. Nem is tévedtem. Azonnal odajött hozzám és mézes-mázos hangon köszönt.
- Sergio Perez vagyok - mutatkozott be, a kezem után nyúlt, és megpuszilta.
- Jasmina Schultz - mosolyodtam el kényszeredetten.
- Soha nem láttalak még erre. Biztos emlékeznék rád.
- Még soha nem voltam itt, azért - válaszoltam egykedvűen. Hányingerem lett tőle. Pedig azt hittem, hogy megúszom a reggeli rosszullétet.
- Lenne kedved velem ebédelni? Szívesen megismernélek.
- Bocsi, de inkább nem. Nem is ismerlek, és már van programom.
- Oké, legyen, ha neked nem tetszik - hagyott ott sértődötten.
Felhúzott szemöldökkel néztem utána, nem értettem, hogy mi ez a hisztis picsa viselkedés. De végül úgy döntöttem, hogy csak nevetek rajta. Mást úgy sem csinálhattam. Nem sokkal később Nico is visszaért, és azonnal megölelt.
- Jól vagy, kislány? - nézett rám furcsán.
- Igen, tökéletesen. A csapattársad randizni hívott.
- Nem engedem, hogy ő nevelje fel az én gyerekem - mondta ingerülten, de szerencsére senki sem hallotta.
- Nyugi, nemet mondtam neki. Nem érdekel. Olyan nyálas egy ember. Nem jön be. Amúgy meg nem csak a tiéd. Az enyém is.
- Tudom, de érted.
Tiszta dilis tud lenni a kis német, de már megszoktam, és ugyebár annak idején emiatt is szerettem belé. Talán nem is bánom annyira, hogy újra összesodort minket az élet. A picit sem bánom, bár nem így szerettem volna gyereket szülni, bár decemberig még sok minden történhet.
Az ebédet közösen fogyasztottuk el pár szerelővel, aztán Nico ment a dolgait intézni, míg én a paddock hátsó részében sétáltam egy kicsit. Még szinte senkit nem ismertem, na jó, tulajdonképp Nico szerelőin kívül mást nem. De tudtam, hogy nem sok idő kell, és egyre több embert meg fogok ismerni.
- Bocsi, tudnál segíteni egy picit? - szólított meg egy szőke hajú fiatal nő. - Nem tudom kiszedni ezt az átkozott objektívet.
- Persze - léptem oda hozzá mosolyogva. - Látom nincs egyszerű dolgod.
- Ha száz kezem lenne, akkor sem tudnák mindent intézni - sóhajtott egy nagyot. - Köszi - vette át mosolyogva.
- Nincs mit. Máskor is szívesen segítek, ha arról van szó.
- Ó, köszi szépen. Uh, milyen neveletlen vagyok, Brianna Bertolt - mutatkozott be -, a Ferrari egyik hivatalos fotósa.
- Jasmina Schultz, a Force India egyik vendége.
- Azt hittem, hogy itt dolgozol.
- Nem, dehogy. Csak vendégként vagyok itt. Nem épp ilyen körökben dolgozom.
- Akkor? Milyen területen dolgozol?
- Van egy éttermem Zürichben.
- Hű, Zürich tök jó hely. Nem sokat voltam ott, de imádom a várost. Ha megmondod, hogy mi az éttermed neve, akkor beugrok, ha arra járok. Mondjuk nem hiszem, hogy ismerem, mivel mindössze egyetlen egy van, amit ismerek, a La Perle.
- Akkor ott várlak majd - nevettem. - Az az enyém.
- Az nem semmi. Gratulálok hozzá.
- Köszi.
- Uh, már ennyi az idő, mennem kell, ne haragudj. Dolgoznom kell - hadarta, és már szaladt is a Ferrari boxa felé, ahol, ha jól láttam Sebastian Vettel karjaiba ugrott, megcsókolta, majd tovább is állt.
Sokáig azonban nem maradtam egyedül, mivel Sergio ismét megjelent. A hátam közepére sem kívántam a hülye, nyomulós taplóját, és legszívesebben fel is pofoztam volna, mikor újra megkérdezte, hogy ha már nem ebédeltem vele, akkor talán egy vacsorameghívást igazán elfogadhatnák.
- Kialudtad magad?
- Igen, csak most már picit éhes vagyok.
- Hozassak fel vacsorát?
- Igen, az jó lenne - mosolyodtam el. - Csak ne legyen túl sok. Addig letusolok.
- Rendben, csak vigyázz, el ne csússz.
- Nyugi, vigyázok.
Bementem a fürdőszobába, lassan levetkőztem, majd beálltam a zuhany alá. Megengedtem a meleg vizet, és hosszú ideig folyattam magamra. Mikor már elég volt, gyorsan megmosakodtam, majd a törülköző után nyúltam, de hűlt helyét találtam. Elfintorodtam, jobb megoldás híján pedig kiszóltam Nicónak. Mondtam neki, hogy szükségem lenne arra, hogy segítsen. Szerencsére volt olyan kedves, hogy behozza a kért törülközőt.
- Tessék! - nyújtotta be az ajtón.
- Nico, az istenit! Gyere már be. Láttál már ruha nélkül.
- Igazad van - jött be.
- Köszi szépen - vettem el tőle.
- Nincs mit, és gyönyörű vagy. Nagyon szép vagy - jött hozzám közelebb.
- Ne csináld ezt, kérlek! - csavartam magam a törülközőbe.
- Hülye voltam, hogy lemondtam az esküvőt.
- Figyelj, ezt mindenki tudja. Te vagy a világ leghülyébbje, legalábbis Steph ezt mondta.
- Jó, hagyjuk ezt - lépett egészen közel hozzám.
- Ne merészelj megcsókolni! - tettem az ujjam a szája elé. - Nem kérek belőle.
- Ó, dehogynem, csak még te sem tudsz róla - hajolt oda hozzám.
- Ha megcsókolsz, akkor kapsz.
- Persze - csókolt meg.
Nem tudtam megállni, visszacsókoltam. Átkaroltam a nyakát, míg ő a derekam köré fonta a karjait, és szorosan magához húzott. Hosszasan csókolóztunk, majd mire észbe kaptam, addigra már az ágyán feküdtem, ő pedig fölöttem volt. A nyakamat csókolgatta, én pedig néha felnyögtem. Élveztem, amit csinált, így nem állítottam le. Hagytam, hogy azt csináljon, amit csak akart. Nem is érdekelt már tovább, hogy mi történik.
Pár perccel később már bennem volt, és lassan, óvatosan mozgott. Halkan nyögdécseltem, ő pedig egész végig az arcomat figyelte. Mosolygott, én pedig visszamosolyogtam rá. Annyira jól esett minden egyes mozdulata, és be kell vallanom, hogy hiányzott vele a szex. Mindig is jó volt vele, ezért nem is csoda, hogy most minden pillanatát maximálisan ki akartam élvezni.
Szerencsére senki nem zavart meg minket, ezért sokáig együtt voltunk. Nem tudom mennyi idő telt el, de nem is törődtem vele. Nico szorosan magához húzott, és imádtam, hogy a karjai között lehettem.
- Még most sem szeretsz? - kérdezte vigyorogva.
- Eltaláltad - mosolyodtam el.
- Hallod, picike, anyukád hazudni próbál - hajolt le a hasamhoz, majd egy puszit is nyomott rá.
- Bolond vagy - nevettem.
- Ez van, Ilyennek kell elfogadni. Van, akinek sikerült.
- Elhiszem, de most annak örülnék, ha végre ehetnék. Hol a vacsorám?
- Lassan meg kell érkezzen - pillantott rá az éjjeliszekrényen lévő órára. - Direkt úgy kértem, hogy kb egy óra múlva érjen fel.
- Hú, te szemét dög! - csaptam a hasára. - Mindegy, ezt majd lerendezzük. Mit hozattál?
- Valami zöldséges sült csirkemellet, fetával meg céklával, utána pedig ehetsz desszertet is. A kedvencedet, panna cottát epres-málnás öntettel.
- Nico, te egy isten vagy - csókoltam meg.
- Ha tudom, hogy csak egy kis panna cotta kell ehhez, akkor anyu szülinapján azt rendeltem volna desszertnek.
- Anyukád szülinapján nem csak csókot kaptál. Egy gyereket is összehoztunk, szóval kicsivel többet is kaptál - mondtam kicsit elszomorodva, ám már nem tudott rá mondani semmit, mivel kopogtak.
Nico azonnal kiugrott az ágyból, felráncigálta magára a boxerjét meg a pólóját, és ment ajtót nyitni. Csak susmogást hallottam, de gondoltam, hogy az egyik szobapincér volt az. Szerencsére igazam lett, és tényleg megkaptuk a vacsoránkat.
Gyorsan felkaptam magamra a hálóingemet, majd leültem az ágyam szélére. Nico a kezembe adta az egyik tányért, a másikkal pedig leült velem szembe az ő ágyára. Csendben kezdtük el enni, még csak egymásra sem néztünk. Már majdnem befejeztük, mikor Nico először megszólalt, de akkor is csak annyit kérdezett, hogy ízlik-e. Bólogattam, és tovább ettem. Mikor befejeztem, felálltam, és letettem a tányért. Helyette pedig kézbe vettem a desszertes tányért. Hamar nekiláttam, és el kellett ismernem, hogy nagyon finom.
- Te jobbat csinálsz - fintorgott Nico, mikor bekapta az első falatot.
- Ne hízelegj! - nyújtottam ki a nyelvem.
- Komolyan beszélek. Te sokkal ügyesebb vagy.
- Akkor köszönöm - mosolyodtam el.
Miután végeztünk az evéssel, összepakoltuk a tányérokat, majd lefeküdtünk az ágyainkba. Álmosak voltunk, plusz reggel is korán kellett kelnünk. Befészkeltem magam a puha takaró alá, viszont sehogy sem találtam a helyem. Végül elhatároztam magam, és szóltam Nicónak, hogy ha van kedve, akkor jöjjön át az én ágyamba. Nem kellett még egyszer mondanom, azonnal átmászott az én ágyamba. Szorosan magához ölelt, és simogatni kezdte a hasamat.
- Szeretlek titeket. A picinket is, és téged is - suttogta a fülembe.
- Én is szeretlek, Nico - motyogtam félálomban.
Reggel Nico telefonjának az ébresztőjére ébredtünk. Ő egyből kiugrott az ágyból, én azonban még fekve maradtam. Kicsit vártam, hogy jobban magamhoz térjek, és csak utána ültem fel. Lassan felálltam, majd a fürdőszobába sétáltam. Nico már borotválkozott, és csak elmosolyodott, mikor meglátott. Odaálltam mellé, és finoman a derekára csúsztattam a kezem. Semmit nem mondott, csak ismét mosolyogni kezdett.
Gyors megmostam az arcomat, majd fogat mostam. Mire végeztem, addigra Nico már fel is öltözött. Én sem tétlenkedtem sokáig, hanem felvettem magamra az előre kikészített ruhám, majd visszaszaladtam megfésülködni. Szerencsére ma reggel nem voltam rosszul, így kicsit a kedvem is jobb volt.
Néhány percen belül már az autóban ültünk, és a pálya felé tartottunk. Mikor odaértünk, kiszálltunk. és a bejárat felé indultunk. Szerencsére rólam tudomást sem vettek az újságírók és a fotósok. Amint beértünk a pályára, a csapat boxába mentünk. A többiek csak furcsán méregettek, mivel eddig sosem láttak. Nico gyorsan bemutatott néhány szerelőjének, és nagyjából ennyi volt. Én ott kellett maradjak a többiekkel, mivel Nico egy megbeszélésre rohant. A fiúkkal maradtam, akik kedvesek voltak hozzám, és nagyon jól el tudtam velük beszélgetni.
Nem tudom mennyi ideig lehettem ott, amikor bejött Nico csapattársa, Segio Perez. Vigyorogni kezdett, amint meglátott, és tudtam, hogy akar valamit. Nem is tévedtem. Azonnal odajött hozzám és mézes-mázos hangon köszönt.
- Sergio Perez vagyok - mutatkozott be, a kezem után nyúlt, és megpuszilta.
- Jasmina Schultz - mosolyodtam el kényszeredetten.
- Soha nem láttalak még erre. Biztos emlékeznék rád.
- Még soha nem voltam itt, azért - válaszoltam egykedvűen. Hányingerem lett tőle. Pedig azt hittem, hogy megúszom a reggeli rosszullétet.
- Lenne kedved velem ebédelni? Szívesen megismernélek.
- Bocsi, de inkább nem. Nem is ismerlek, és már van programom.
- Oké, legyen, ha neked nem tetszik - hagyott ott sértődötten.
Felhúzott szemöldökkel néztem utána, nem értettem, hogy mi ez a hisztis picsa viselkedés. De végül úgy döntöttem, hogy csak nevetek rajta. Mást úgy sem csinálhattam. Nem sokkal később Nico is visszaért, és azonnal megölelt.
- Jól vagy, kislány? - nézett rám furcsán.
- Igen, tökéletesen. A csapattársad randizni hívott.
- Nem engedem, hogy ő nevelje fel az én gyerekem - mondta ingerülten, de szerencsére senki sem hallotta.
- Nyugi, nemet mondtam neki. Nem érdekel. Olyan nyálas egy ember. Nem jön be. Amúgy meg nem csak a tiéd. Az enyém is.
- Tudom, de érted.
Tiszta dilis tud lenni a kis német, de már megszoktam, és ugyebár annak idején emiatt is szerettem belé. Talán nem is bánom annyira, hogy újra összesodort minket az élet. A picit sem bánom, bár nem így szerettem volna gyereket szülni, bár decemberig még sok minden történhet.
Az ebédet közösen fogyasztottuk el pár szerelővel, aztán Nico ment a dolgait intézni, míg én a paddock hátsó részében sétáltam egy kicsit. Még szinte senkit nem ismertem, na jó, tulajdonképp Nico szerelőin kívül mást nem. De tudtam, hogy nem sok idő kell, és egyre több embert meg fogok ismerni.
- Bocsi, tudnál segíteni egy picit? - szólított meg egy szőke hajú fiatal nő. - Nem tudom kiszedni ezt az átkozott objektívet.
- Persze - léptem oda hozzá mosolyogva. - Látom nincs egyszerű dolgod.
- Ha száz kezem lenne, akkor sem tudnák mindent intézni - sóhajtott egy nagyot. - Köszi - vette át mosolyogva.
- Nincs mit. Máskor is szívesen segítek, ha arról van szó.
- Ó, köszi szépen. Uh, milyen neveletlen vagyok, Brianna Bertolt - mutatkozott be -, a Ferrari egyik hivatalos fotósa.
- Jasmina Schultz, a Force India egyik vendége.
- Azt hittem, hogy itt dolgozol.
- Nem, dehogy. Csak vendégként vagyok itt. Nem épp ilyen körökben dolgozom.
- Akkor? Milyen területen dolgozol?
- Van egy éttermem Zürichben.
- Hű, Zürich tök jó hely. Nem sokat voltam ott, de imádom a várost. Ha megmondod, hogy mi az éttermed neve, akkor beugrok, ha arra járok. Mondjuk nem hiszem, hogy ismerem, mivel mindössze egyetlen egy van, amit ismerek, a La Perle.
- Akkor ott várlak majd - nevettem. - Az az enyém.
- Az nem semmi. Gratulálok hozzá.
- Köszi.
- Uh, már ennyi az idő, mennem kell, ne haragudj. Dolgoznom kell - hadarta, és már szaladt is a Ferrari boxa felé, ahol, ha jól láttam Sebastian Vettel karjaiba ugrott, megcsókolta, majd tovább is állt.
Sokáig azonban nem maradtam egyedül, mivel Sergio ismét megjelent. A hátam közepére sem kívántam a hülye, nyomulós taplóját, és legszívesebben fel is pofoztam volna, mikor újra megkérdezte, hogy ha már nem ebédeltem vele, akkor talán egy vacsorameghívást igazán elfogadhatnák.
°°°°°°°°°°
Sziasztok!
Ez lett volna az ötödik rész. Remélem tetszett.
Puszi, Elyse
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése