Jasmina gyűrűje
Nico menten kővé dermedt, amint meghallotta Eliot mérges hangját. Én is összerezzentem, de nem amiatt, amiért a drága kis német pilóta. Ellöktem magamtól, és odamentem Eliothoz. Nem szólt semmit, csak szorosan megölelt. Másra sem volt szükségem.
- Ő a férjed? - kérdezte alig hallhatóan Nico.
- Igen, ő Eliot.
- Aki nemsokára szétveri a fejem - motyogta.
- Nem, rosszul hiszed. Egy ujjal se nyúlok hozzád. Nincs miért, mert csak hálás vagyok neked amiatt, hogy ellökted magadtól ezt a csodálatos lányt. Szóval nincs miért agresszív legyek, plusz annál intelligensebb vagyok.
- Igazad van. Bocsánat - szegte le a fejét Nico. - Mina, ha szeretnél, majd gyere vissza hozzánk, anya biztosan örülne neked - hagyott ott minket.
- Kicsim, jól vagy? - kérdezte halkan Eliot.
- Igen, csak most ez alaposan felkavart. Ne haragudj.
- Mina, nincs baj, nyugodj meg. Tudom, hogy most felzaklatott, de próbáld meg összeszedni magad. Utána pedig menj vissza, mert Suzanne csalódott lesz.
- Rendben - bólintottam, majd megcsókoltam. - Szeretlek.
- Én pedig téged szeretlek, Mina.
Vettem egy nagy levegőt, majd visszamentem a többiekhez. Nico rám sem mert nézni míg a többiek csak együtt érzően mosolyogtak.Mondjuk Steph mosolya nem volt a legőszintébb, sőt meg tudta volna ölni az öccsét akár egyetlen szempillantással. Próbáltam ezt figyelmen kívül hagyni, de nem igazán sikerült.
- Csajszi, ugye tudod, hogy innentől kezdve hivatalosak vagytok az esküvőnkre? - dobta be pár perccel később a témát Steph.
- Ó, köszönjük szépen - mosolyodtam el. Őszintén, hiszen örültem, hogy egy ilyen kedves lány, mint Steph, megtalálta a boldogságot.
- Sőt, én azt sem bánnám, ha koszorúslány lennél. Amúgy nincs egy sem, de neked örülnék. Vagy lehetsz a tanúm is.
- Steph, én vagyok a tanúd - szólt közbe Nico.
- Nem érdekelsz. Fabian, mit szólnál, ha a húgod felkérnénk koszorúslánynak? Tudom, hogy a tanúd, de attól még.
- Tudod, hogy nekem mindegy. A boldogságodért mindent megteszek. Hanna meg örülni fog. Nem is kicsit. Mindig is koszorúslány akart lenni. Most legalább az lesz.
- Akkor megbeszéltük - csapta össze a tenyerét Steph. - Boldog vagyok.
- Én nem - kotyogott közbe ismét a szöszi.
- Magadra vess! Edd csak meg amit főztél! - kiabált rá a nővére mérgesen.
- Gyerekek, legyetek már tekintettel anyátokra. Miatta vagyunk itt, és nem amiatt, hogy Nico hülyeségéről beszéljünk. Kiosztottad már milliószor emiatt. A sok "barom vagy" meg "elmebeteg őrült" után ideje lenne abbahagyni. Kérlek - tette hozzá kegyesen Dieter.
- Bocsánat - szegte le a fejét Steph. - Ne haragudj, anya! - nézett rá szégyenkezve.
- Semmi baj. Megszoktam, hogy állandóan Nicót ostorozod.
- Igaza van. Az én hibám az egész.
- Még szép, hogy a tied. Senki másé. Hülye vagy Nicolas - kötött bele újra a lány.
- Most azonnal fejezd ezt be, Stephanie Hülkenberg! - csattant fel Dieter.
- Azt hiszem, hogy jobb lesz, ha én most megyek. Elnézést - álltam fel, és egyszerűen csak kisétáltam.
Könnyes volt a szemem, de próbáltam tudomást sem venni az egészről. Fájt minden egyes perc, amit Nico közelében kellett töltenem, hiszen pokolian szerettem. Szerelmes voltam belé, és az életem is feláldoztam volna érte, ha kellett volna. Azóta nem láttam, hogy mindennek vége lett, és gondolni sem mertem, hogy egyszer ismét egymásba botlunk. Mit botlunk? Rám tör. Eszem ágában sem volt, hogy Suzanne szülinapjának az apropóján betéved az éttermembe, és ismét felborít mindent.
Eliot már nem volt bent az irodámban, amit nem is bántam. Egyedül akartam lenni. Becsuktam magam mögött az ajtót, majd az asztalomhoz sétáltam, és leültem mögé. Sóhajtottam egyet, majd kihúztam a legfelső fiókomat. Egy apró dobozt kotortam elő belőle. Kinyitottam, és csak bámultam a gyönyörű fehérarany eljegyzési gyűrűre, ami benne lapult. Lassan kivettem, és forgatni kezdtem az ujjaim között. Mai napig imádtam azt az ékszert, és ez így is marad, az biztos.
- Mina, bocsi a zav...Az meg mi a kezedben? - kérdezte összezavarodva Elaine.
- Elaine, miért nem bírsz kopogni? - kérdeztem zavartan, közben pedig visszadugtam a gyűrűt a dobozába, és belelöktem a fiókba, amit be is csaptam.
- Bocsi, csak gondoltam megnézlek. De úgy látom alkalmatlan az idő.
- Nem, gyere csak be. Legalább lenyugszom kicsit. Remélhetőleg.
- Mi a baj? Nagyon feldúlt vagy. Mióta legelőször megjelent itt a kis német pilóta, azóta ilyen vagy. Történt valami? Tudod, hogy nekem elmondhatod.
- Nem, semmi nincs, mindössze összejöttek kicsit a dolgok. A gyűrűről meg senkinek egy szót se.
- Elmondod, hogy honnan van?
- Igen. Eliot előtt már egyszer volt vőlegényem, és tőle kaptam. De legyen elég ennyi, oké?
- Oké, nem faggatlak. És hagylak is. Látom nem vagy a legjobb kedvedben.
- Köszi szépen.
Miután megint egyedül voltam, ismét elővettem a gyűrűt a fiókból, majd felhúztam a másik helyére. Újra érezni akartam a bőrömön, és látni akartam a kezemen. Nem gondoltam volna, hogy olyan jó érzés lesz ismét magamon tudni. Könnyes szemmel nézegettem, amikor kinyílt az ajtó, és a szöszi pilóta dugta be a fejét, mire gyors a hátam mögé dugtam a kezem.
- Jöttem kiegyenlíteni a tartozást. Nem zavarlak sokáig, ne aggódj.
- A megbeszéltek szerint van minden - nyögtem ki.
- Rendben - bólintott, majd letette az asztalra a pénzt. - Anyáék még maradnak, de én megyek, mivel nem látnak szívesen. Elszúrtam a mai estéjüket, meg persze neked is. Ne haragudj, nem akartalak összezavarni.
- Semmi baj, Nico, ami volt, az már rég volt, vége - mondtam elkeseredve, majd felálltam.
- Miért van rajtad a gyűrű? - pillantott a kezemre. - Azt hittem, hogy már rég eladtad, vagy elajándékoztad.
- Nem, soha nem lenne szívem megválni tőle véglegesen.
- Értem. Most viszont megyek - nyúlt az ajtókilincs után.
- Nico, várj! - szóltam utána. - Maradj itt egy kicsit.
- Mit szeretnél? - mosolyodott el halványan.
- Csak beszélni veled egy kicsit. Semmi komoly, ne aggódj.
- Rendben. Minden oké veled?
- Igen, nincs semmi probléma, mindössze csak beszélni szeretnék veled.
- Leülhetek? - kérdezte kíváncsian.
- Persze. Csak nyugodtan. Nem fogom leharapni a fejed, nyugi.
- Hát jó, de figyelni foglak - mosolygott, majd felült az asztalomra.
- Hé, erről nem vagy hajlandó leszokni? Hülye egy szokás, már nem azért.
- Szokj hozzá, kicsi lány - fogta meg óvatosan a kezem. - Én már nem változom meg, ugyanaz a hülye vagyok, mint amilyen voltam.
- Tudom, Nico, tudom.
- Jobb ez a gyűrű, mint a másik. Kár, hogy nem ezt hordod állandóan.
- Nem rajtam múlott. Én ezt akartam, de nem volt beleszólásom. Nélkülem lett eldöntve minden.
- Csak miattad volt minden, Mina.
- Miattam? Akkor nem ez lett volna a vége. Miért kellett mindent eldobni? Őszintén!
- Nem akartam, hogy szenvedj.
- És szerinted így nem szenvedtem? Biztos csupa móka és kacagás volt az életem azóta. Igazad van, nem szenvedtem semmit sem.
- Mina, picikém! Nekem sem volt jobb - simogatta meg az arcom.
- Igazad van, ez segít - löktem el magamtól.
- Mina, kérlek, ne lökj el magadtól! Beszéljük meg a dolgokat. Nem akarlak elveszíteni.
- Nico, már rég elveszítettél. Akkor döntöttél, amikor azt mondtad, hogy vége. Szóval hagyjuk inkább ezt, oké?
- Szeretlek - rántott magához keményen. - Veled akarok lenni.
- Tűnj a szemem elől! - löktem el magamtól.
- Nem fogok - csókolt meg. Erősen szorított magához, közben pedig tovább falta az ajkaimat. Heves volt, és szenvedélyes. Nem érdekelte, hogy el akarom tolni magamtól, meg amúgy is erősebb volt nálam, könnyen le tudott fogni. Nem tudtam szabadulni a szorításából. Nehéz volt megállnom, hogy visszacsókoljak, de egy ideig ment. Aztán akkor lett végem, mikor a hátamat kezdte el simogatni, benyúlt a pólóm alá, ekkor éreztem azt, hogy menten lángra kapok. Extázisba estem, mikor megéreztem a puha bőrét az enyémen. - Kívánlak. Épp úgy, mint rég. Mina, veled akarok lenni.
- Ne csináld ezt velem, kérlek! - nyögtem ki.
- Nem bírom megállni. Szeretlek, kicsilány. Pont, mint régen. Már mindent megbántam.
- Ez nem helyes - sóhajtottam, mikor már a nyakamat csókolgatta.
- Tudom, de akkor is. Szeretlek, érted mi az? Minden percet bánok már, amit nélküled töltöttem.
- Szeretlek, Nico - suttogtam megsemmisülten.
Innen már nem volt visszaút, hagytam magam az indulataim által irányítani. Semmi más nem érdekelt, csak az, hogy vele legyek. Már nem tudtam racionálisan gondolkodni, nem érdekelt, hogy milyen következményei lesznek. Mindössze Nicóval akarok lenni, érezni akarom minden porcikáját, és szeretni akarom úgy, mint régen.
- Szeretlek, kicsilány - csókolt meg miután levette a blúzomat. - Gyönyörű vagy - nézett rajtam végig.
- Ne mondj ilyeneket, zavarba jövök - mondtam elpirulva.
- Nem kell zavarban légy, mert csak az igazat mondom. Te vagy a legszebb. Mindent megbántam már, és vissza akarlak kapni.
Ekkor kiakadtam. Ismét ellöktem magamtól, mérges lettem, mert egyszerűen hányingerem volt attól, amit mondott. Egyszer már ellökött magától, és nem lehettem benne biztos, hogy még egyszer nem teszi meg. Veszekedni kezdtem vele, ordítoztam, a végén már patakokban folyt a könnyem. Próbált csitítani, de akkor sem hagytam abba. Menekülni akartam, de nem hagyott. Visszahúzott magához. Keményen csókolt, nem zavarta, hogy a mellkasát ütögettem.
Kikapcsolta a melltartómat, és a melleimre tévedt a keze. Ellöktem a kezét, de ez nem hatotta meg. Hiába ellenkeztem, tovább csókolt. Az ajkaival végigsimogatta a mellkasomat, mire akaratlanul is felnyögtem. Nem tehettem róla, de nagyon vágytam rá, hogy vele legyek. Addig csókolt, míg teljesen meg nem adtam magam. Hagytam, hogy teljesen levetkőztessen, majd feltegyen az asztalomra. Nem tudtam tovább ellenkezni, hagytam, hogy kényeztessen.
Elképesztően jól csinált mindent, azonnal lázba hozott minden mozdulatával. Ugyanúgy élveztem mindent, mint annak idején, elvégre kitűnően csinálta azt, amit csinált. Néha hangosabban felnyögtem, de próbáltam kontrollálni magam, nem akartam, hogy valamit is meghalljanak az emberek odakinn. Elvesztettem minden önkontrollt.
Hosszú percekkel később kéjesen nyögtünk fel egyszerre. Megfeszült az összes izmom, majd egy halk sikoly tört fel a mellkasomból. Szaporán vettem a levegőt, és egyre csak arra gondoltam, hogy mekkora őrültséget tettem. De már nem tudom megváltoztatni a történteket.
- Menj el innen! - suttogtam fojtott hangon. - Nem akarlak látni.
- Ne csináld ezt! - húzott a mellkasához.
- Hibáztunk. Nico, férjnél vagyok, megcsaltam Eliotot. Egy undorító alak vagyok.
- Mina, ne mondd ezt! Megoldjuk a dolgokat, a férjednek meg nem kell elmondanod semmit sem. Nincs senki, aki látott volna minket, szóval ne légy elkeseredve. Én tartom a szám.
- Meg vagy hülyülve! - néztem rá mérgesen. - Megcsaltam a férjem. Azt a férfit, akivel összekötöttem az életemet.
- Szóval nem azt a férfit, akit szeretsz - motyogta.
- Hogy vagy képes ilyet mondani? - csattantam fel. - Meg vagy húzatva. Tűnj el innen!
- Ne haragudj! - nézett rám miközben a nadrágját húzta fel magára.
- Könnyű azt mondani. Seggfej! - motyogtam, majd magamra rántottam a szoknyámat.
- Köszi a bókot, igazán nagyon kedves lány vagy - grimaszolt.
- Tudom, épp ezért szeret engem mindenki. Habár nem, van aki nem szeret, igaz egy személy, de az is valami - nevettem.
- És ki az az egy személy? - kérdezte viccelődve.
- Te, Nico Hülkenberg. Te vagy az a szemét állat, aki hosszú időn keresztül csak hitegettél, és állítottad, hogy mennyire nagyon szerelmes vagy belém. Már tudom, hogy hiba volt bízni benned.
- Ne csináld ezt! Tudod, hogy sosem hazudtam neked a kapcsolatunkban. Szerettelek, és mai napig szeretlek.
- Már késő, eljátszottad minden esélyedet. Sosem leszek újra a tied. Nekem már ott van Eliot, és szeretem őt. Te meg magadban vagy, mert nem voltál képes magad mellett tartani senkit. Tudok, Christináról, Nináról és Meaghanről is. Suzanne elmondta, hogy egyikkel sem tudtál huzamosabb ideig együtt lenni.
- Igen, mert egyikben sem találtam meg azt, amit benned. Így inkább hagytam az egészet.
- Úgy látom, hogy hazudni aztán jól tudsz.
- Rendben, ha te így látod, akkor legyen úgy. Jasmina Schultz, ég veled! - indult meg kifele, miközben még az ingét igazgatta.
- Jasmina Couteau-nak hívnak te barom! - vágtam hozzá a határidőnaplóm.
- Ahhoz képest az asztalon lévő számláid még mindig Schultz néven vannak - vigyorgott rám huncutul. - Szóval hogy is van ez? Régóta férjnél vagy, de még nem sikerült mindenhol megváltoztatni, vagy nem is vagy férjnél?
- Férjnél vagyok, te fafejű! Most pedig húzz már el innen! - kiabáltam rá.
- Köszi szépen.
Miután megint egyedül voltam, ismét elővettem a gyűrűt a fiókból, majd felhúztam a másik helyére. Újra érezni akartam a bőrömön, és látni akartam a kezemen. Nem gondoltam volna, hogy olyan jó érzés lesz ismét magamon tudni. Könnyes szemmel nézegettem, amikor kinyílt az ajtó, és a szöszi pilóta dugta be a fejét, mire gyors a hátam mögé dugtam a kezem.
- Jöttem kiegyenlíteni a tartozást. Nem zavarlak sokáig, ne aggódj.
- A megbeszéltek szerint van minden - nyögtem ki.
- Rendben - bólintott, majd letette az asztalra a pénzt. - Anyáék még maradnak, de én megyek, mivel nem látnak szívesen. Elszúrtam a mai estéjüket, meg persze neked is. Ne haragudj, nem akartalak összezavarni.
- Semmi baj, Nico, ami volt, az már rég volt, vége - mondtam elkeseredve, majd felálltam.
- Miért van rajtad a gyűrű? - pillantott a kezemre. - Azt hittem, hogy már rég eladtad, vagy elajándékoztad.
- Nem, soha nem lenne szívem megválni tőle véglegesen.
- Értem. Most viszont megyek - nyúlt az ajtókilincs után.
- Nico, várj! - szóltam utána. - Maradj itt egy kicsit.
- Mit szeretnél? - mosolyodott el halványan.
- Csak beszélni veled egy kicsit. Semmi komoly, ne aggódj.
- Rendben. Minden oké veled?
- Igen, nincs semmi probléma, mindössze csak beszélni szeretnék veled.
- Leülhetek? - kérdezte kíváncsian.
- Persze. Csak nyugodtan. Nem fogom leharapni a fejed, nyugi.
- Hát jó, de figyelni foglak - mosolygott, majd felült az asztalomra.
- Hé, erről nem vagy hajlandó leszokni? Hülye egy szokás, már nem azért.
- Szokj hozzá, kicsi lány - fogta meg óvatosan a kezem. - Én már nem változom meg, ugyanaz a hülye vagyok, mint amilyen voltam.
- Tudom, Nico, tudom.
- Jobb ez a gyűrű, mint a másik. Kár, hogy nem ezt hordod állandóan.
- Nem rajtam múlott. Én ezt akartam, de nem volt beleszólásom. Nélkülem lett eldöntve minden.
- Csak miattad volt minden, Mina.
- Miattam? Akkor nem ez lett volna a vége. Miért kellett mindent eldobni? Őszintén!
- Nem akartam, hogy szenvedj.
- És szerinted így nem szenvedtem? Biztos csupa móka és kacagás volt az életem azóta. Igazad van, nem szenvedtem semmit sem.
- Mina, picikém! Nekem sem volt jobb - simogatta meg az arcom.
- Igazad van, ez segít - löktem el magamtól.
- Mina, kérlek, ne lökj el magadtól! Beszéljük meg a dolgokat. Nem akarlak elveszíteni.
- Nico, már rég elveszítettél. Akkor döntöttél, amikor azt mondtad, hogy vége. Szóval hagyjuk inkább ezt, oké?
- Szeretlek - rántott magához keményen. - Veled akarok lenni.
- Tűnj a szemem elől! - löktem el magamtól.
- Nem fogok - csókolt meg. Erősen szorított magához, közben pedig tovább falta az ajkaimat. Heves volt, és szenvedélyes. Nem érdekelte, hogy el akarom tolni magamtól, meg amúgy is erősebb volt nálam, könnyen le tudott fogni. Nem tudtam szabadulni a szorításából. Nehéz volt megállnom, hogy visszacsókoljak, de egy ideig ment. Aztán akkor lett végem, mikor a hátamat kezdte el simogatni, benyúlt a pólóm alá, ekkor éreztem azt, hogy menten lángra kapok. Extázisba estem, mikor megéreztem a puha bőrét az enyémen. - Kívánlak. Épp úgy, mint rég. Mina, veled akarok lenni.
- Ne csináld ezt velem, kérlek! - nyögtem ki.
- Nem bírom megállni. Szeretlek, kicsilány. Pont, mint régen. Már mindent megbántam.
- Ez nem helyes - sóhajtottam, mikor már a nyakamat csókolgatta.
- Tudom, de akkor is. Szeretlek, érted mi az? Minden percet bánok már, amit nélküled töltöttem.
- Szeretlek, Nico - suttogtam megsemmisülten.
Innen már nem volt visszaút, hagytam magam az indulataim által irányítani. Semmi más nem érdekelt, csak az, hogy vele legyek. Már nem tudtam racionálisan gondolkodni, nem érdekelt, hogy milyen következményei lesznek. Mindössze Nicóval akarok lenni, érezni akarom minden porcikáját, és szeretni akarom úgy, mint régen.
- Szeretlek, kicsilány - csókolt meg miután levette a blúzomat. - Gyönyörű vagy - nézett rajtam végig.
- Ne mondj ilyeneket, zavarba jövök - mondtam elpirulva.
- Nem kell zavarban légy, mert csak az igazat mondom. Te vagy a legszebb. Mindent megbántam már, és vissza akarlak kapni.
Ekkor kiakadtam. Ismét ellöktem magamtól, mérges lettem, mert egyszerűen hányingerem volt attól, amit mondott. Egyszer már ellökött magától, és nem lehettem benne biztos, hogy még egyszer nem teszi meg. Veszekedni kezdtem vele, ordítoztam, a végén már patakokban folyt a könnyem. Próbált csitítani, de akkor sem hagytam abba. Menekülni akartam, de nem hagyott. Visszahúzott magához. Keményen csókolt, nem zavarta, hogy a mellkasát ütögettem.
Kikapcsolta a melltartómat, és a melleimre tévedt a keze. Ellöktem a kezét, de ez nem hatotta meg. Hiába ellenkeztem, tovább csókolt. Az ajkaival végigsimogatta a mellkasomat, mire akaratlanul is felnyögtem. Nem tehettem róla, de nagyon vágytam rá, hogy vele legyek. Addig csókolt, míg teljesen meg nem adtam magam. Hagytam, hogy teljesen levetkőztessen, majd feltegyen az asztalomra. Nem tudtam tovább ellenkezni, hagytam, hogy kényeztessen.
Elképesztően jól csinált mindent, azonnal lázba hozott minden mozdulatával. Ugyanúgy élveztem mindent, mint annak idején, elvégre kitűnően csinálta azt, amit csinált. Néha hangosabban felnyögtem, de próbáltam kontrollálni magam, nem akartam, hogy valamit is meghalljanak az emberek odakinn. Elvesztettem minden önkontrollt.
Hosszú percekkel később kéjesen nyögtünk fel egyszerre. Megfeszült az összes izmom, majd egy halk sikoly tört fel a mellkasomból. Szaporán vettem a levegőt, és egyre csak arra gondoltam, hogy mekkora őrültséget tettem. De már nem tudom megváltoztatni a történteket.
- Menj el innen! - suttogtam fojtott hangon. - Nem akarlak látni.
- Ne csináld ezt! - húzott a mellkasához.
- Hibáztunk. Nico, férjnél vagyok, megcsaltam Eliotot. Egy undorító alak vagyok.
- Mina, ne mondd ezt! Megoldjuk a dolgokat, a férjednek meg nem kell elmondanod semmit sem. Nincs senki, aki látott volna minket, szóval ne légy elkeseredve. Én tartom a szám.
- Meg vagy hülyülve! - néztem rá mérgesen. - Megcsaltam a férjem. Azt a férfit, akivel összekötöttem az életemet.
- Szóval nem azt a férfit, akit szeretsz - motyogta.
- Hogy vagy képes ilyet mondani? - csattantam fel. - Meg vagy húzatva. Tűnj el innen!
- Ne haragudj! - nézett rám miközben a nadrágját húzta fel magára.
- Könnyű azt mondani. Seggfej! - motyogtam, majd magamra rántottam a szoknyámat.
- Köszi a bókot, igazán nagyon kedves lány vagy - grimaszolt.
- Tudom, épp ezért szeret engem mindenki. Habár nem, van aki nem szeret, igaz egy személy, de az is valami - nevettem.
- És ki az az egy személy? - kérdezte viccelődve.
- Te, Nico Hülkenberg. Te vagy az a szemét állat, aki hosszú időn keresztül csak hitegettél, és állítottad, hogy mennyire nagyon szerelmes vagy belém. Már tudom, hogy hiba volt bízni benned.
- Ne csináld ezt! Tudod, hogy sosem hazudtam neked a kapcsolatunkban. Szerettelek, és mai napig szeretlek.
- Már késő, eljátszottad minden esélyedet. Sosem leszek újra a tied. Nekem már ott van Eliot, és szeretem őt. Te meg magadban vagy, mert nem voltál képes magad mellett tartani senkit. Tudok, Christináról, Nináról és Meaghanről is. Suzanne elmondta, hogy egyikkel sem tudtál huzamosabb ideig együtt lenni.
- Igen, mert egyikben sem találtam meg azt, amit benned. Így inkább hagytam az egészet.
- Úgy látom, hogy hazudni aztán jól tudsz.
- Rendben, ha te így látod, akkor legyen úgy. Jasmina Schultz, ég veled! - indult meg kifele, miközben még az ingét igazgatta.
- Jasmina Couteau-nak hívnak te barom! - vágtam hozzá a határidőnaplóm.
- Ahhoz képest az asztalon lévő számláid még mindig Schultz néven vannak - vigyorgott rám huncutul. - Szóval hogy is van ez? Régóta férjnél vagy, de még nem sikerült mindenhol megváltoztatni, vagy nem is vagy férjnél?
- Férjnél vagyok, te fafejű! Most pedig húzz már el innen! - kiabáltam rá.
°°°°°°°°°°°°°°°°°°
Kedves Mindenki!
Ez lenne a történet második része. Kuszább, mint az első, jól tudom,
de szeretek meglepetéseket okozni.
De azért remélem nektek is tetszett.
Puszi, Elyse!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése