6. rész

Igaz hazugságok

*Nico szemszöge*

Csütörtök este ismét együtt mentünk a hotelhez, amit nem bántam, mivel féltettem Minát. Bele is haltam volna, ha bármi baja esik vagy neki, vagy a babának. Eleinte kicsit sokkolt a hír, miszerint gyereket vár, főleg amiatt, hogy azt hittem Eliot az apja. Akkor éreztem úgy, hogy végleg elveszítettem. Ám amikor azt mondta, hogy tőlem terhes, mintha a világ hirtelen megváltozott volna körülöttem. Boldog voltam, mert így tudtam, hogy lehet még esélyem arra, hogy visszakapjam.

Az este további részében semmit nem csináltunk, csak beszélgettünk, és közben vacsoráztunk. Az nagyon felhúzott, amikor mesélte, hogy Sergio ismét bepróbálkozott nála. Legszívesebben felpofoznám az érthetetlen idiótáját. Az viszont lenyugtatott valamelyest, hogy Minával együtt tusoltunk le, majd ismét összebújva aludtunk el.

Másnap reggel ismét korán keltünk, hogy érjünk ki pályára mire kezdődik a szabadedzés. Igaz kicsit lassított a tempónkon az, hogy Mina ismét rosszul volt, és készülődés közben kétszer kellett kiszaladnia a mosdóba. Annyira sajnáltam szegényt, de nem tudtam segíteni rajta. Mikor végre jobban lett, gyorsan elkészült, és már indulhattunk is. Az úton már jobb kedve volt, aminek örültem. A boxhoz érve én már szaladtam is átöltözni, és igyekeztem, hogy ne késsek el. Minának még gyors adtam egy szájrapuszit, és már ott sem voltam.

Az első szabadedzés probléma nélkül lezajlott, sikerült teljesíteni, amit akartunk, így jó kedvvel szálltam ki az autóból, az pedig csak hab volt a tortán, hogy a negyedik helyen végeztem. Tudtam, hogy ennek nincs jelentősége, de azért jót tett a lelkemnek. Az azonban furcsa volt, hogy egyből lerohantak az újságírók és a riporterek. Mosolyogva álltam eléjük, elvégre jó kedvű voltam. Egészen addig, amíg az első kérdést meg nem hallottam.

- Nico, mióta van együtt a barátnőjével? - kérdezett bele a közepébe az egyik riporter.
- Tessék? - néztem rá értelmetlenül.
- A csapattársa mondta, hogy boldog párkapcsolatban él egy kedves fiatal nővel.
- Nincs senkim. Nem élek együtt senkivel sem. Fogalmam sincs, honnan vette ezt.
- Mi ezt nem tudhatjuk, de állítása szerint hosszú ideje tartó kapcsolatban áll egy bizonyos Jasmina Schultz nevű nővel.
- Ez nem igaz. Ismerem, de nem a barátnőm. Annak pedig örülnék, ha nem erről kérdezősködnének. Nem áll szándékomban erről beszélni. Ez a magánéletemhez tartozik, azt pedig nem fogom kiteregetni.
- Akkor az sem igaz, hogy gyereket várnak? - kiabálta be a semmiből az egyik riporter.
- Mint már mondtam, nem kommentálom a helyzetet, ez senkire nem tartozik önök közül.

Még volt bennem annyi erő, hogy az edzéssel kapcsolatos kérdésekre válaszoljak, ám ezután azonnal berohantam hátra, hogy Sergiót megöljem. Ennél undorítóbb dolgot még nem csináltak velem. De neki sikerült most alaposan kihúznia a gyufát.

- Sergio merre van? - kérdeztem meg ingerülten az egyik szerelőtől.
- Fogalmam sincs, azt hiszem, hogy hátul van. Mit akarsz vele?
- Megölni - válaszoltam határozottan. - Sergio! - kiáltottam el magam, mikor beértem a hátsó részre.
- Mi van? - jött elő szinte azonnal.
- Mi van? Az, hogy egy undorító féreg vagy. Mit pofáztál az újságíróknak meg a riportereknek? Meg egyébként honnan tudsz arról, hogy Mina terhes? Most ezzel csak bosszút akarsz állni rajtam, amiért Mina rád sem néz?
- Komolyan terhes? - röhögött fel. - Beszarás. Azt hittem, hogy a Forma 1-en kívül is szerencsétlen vagy, de úgy látom, hogy egy nőt még csak teherbe tudsz ejteni. Gratula.
- Te csak ne gratulálgass itt nekem! - kiabáltam. - Rohadt szemétláda.
- Hm, féltékeny vagy? Meg is értem. Bármikor el tudom hódítani tőled a csajt, még akkor is, ha a te kölyköddel terhes. Ha más nem, akkor csak jól megdugom és kész.
- Ezzel túl messzire mentél - ordítottam rá dühösen. - Esküszöm, megöllek, te szemétláda!
- Mit csináltok? - kérdezte az egyik szerelő, aki hátrajött a kiabálás miatt.
- Kérdezd meg ezt a rohadékot! - csaptam Sergio mellkasára.
- Te csak ne ütögess, mert nagyon csúnyán megjárod! - lökött rajtam egyet.
- Még neked áll feljebb? - löktem neki az egyik tárolószekrénynek.
- Álljatok le! Mi a frászt csináltok? - ugrott közénk az egyik mérnököm.
- Mit csinálok? Megölöm ezt a faszkalapot, mert pofázik az újságírók előtt.
- Nico, mi ez a hangzavar? - jelent meg sápadtan Mina.
- Kicsim, menj vissza a többiekhez, nem akarom, hogy felzaklasd magad. Majd én lerendezem a többit. Neked nem kell ebbe belemásznod, fontos, hogy nyugodt legyél - öleltem meg.
- Dehogy megyek innen - mondta mérgesen.
- Mina, kérlek! - néztem rá kérlelően.
- Gyere, menjünk innen - húzta el onnan Florian, az edzőm.
- Köszi - mondtam hálásan Flónak. - Most pedig megölöm ezt a rohadékot! - fordultam újra Sergio felé.
- Dehogy ölsz meg te senkit! - fogott le egy másik szerelőm. - Hagyjátok egymást!
- Tönkreteszi az életem. Semmit nem tud rólam, hazudozik, csak éppenséggel pont beletrafált az igazságba. Mindent kitálal rólam, csak azért mert Mina kikosarazta.
- Már bocs, de bántja az önérzetem, ha egy olyan csaj, mint Mina inkább a te ágyadba bújik. Vagy fizettél érte? - kérdezte röhögve.
- Na most fogsz meghalni! - ordítottam, és próbáltam kitörni a szerelőm karjai közül, de Sergio szerencséje, erősen fogott.
- Blablabla - hergelt tovább.
- Vigye már el innen valaki Sergiót! - kiabált a többiekre a drága kis szerelőm. - Te meg nyugodj már meg! - szorította meg erősen a karom.
- Hogy a francba nyugodjak le? Senki nem tudott Mináról meg rólam, a piciről pláne, erre most ezt a barom elpofáz mindent. Senkinek nem akartuk az orrára kötni, főleg úgy, hogy Minával sincs minden rendben.
- Honnan ismered egyáltalán Minát? Ő a La Perle tulajdonosa, nem? A múltkor láttam egy újságban hogy az ő étterme az egyik legjobb, meg hogy már két csillagos, meg mit tudom én mi. Azóta nyaggat vele az asszony, hogy vigyem el oda, ha már úgyis a városban lakunk.
- Ezer éve ismerem. Egy városban nőttünk fel, ugyanoda jártunk suliba, plusz a nagyszüleink szomszédok voltak. Aztán összejöttünk, együtt voltunk sokáig, 2010-ben vettem volna feleségül. Csak hülye voltam. Így ugrott az egész.
- Na ne! És akkor most hogy van ez az egész? - kérdezte meglepetten.
- Hosszú, a lényeg, hogy most kezdünk ismét egymásra találni.
- Sok sikert nektek!
- Köszi - mosolyodtam el.
- Na, végre! Kicsit nyugodtabb vagy.

Igaz is volt. Nyugodtabb voltam, és ez csak egyre jobb lett, mikor Minát megölelhettem. Nem mondtam neki semmit arról, hogy mi miatt volt az előbbi veszekedés. Nem akartam, hogy rosszul érezze magát, vagy hogy valami komolyabb baja legyen. Szerencsére ő sem hozta szóba a dolgot.
Nem sokkal később már ismét az autóban ültem, és próbáltam fejben ott lenni, és nem azon kattogni, hogy mi volt az előbb. Illetve még azon is volt időm gondolkodni, hogy hogyan mondjam el az egészet Minának.
Rosszabb is lett az eredményem, az viszont vigasztalt, hogy Sergio ismét mögöttem végzett. Megérdemelte. Miután végeztünk, még volt pár megbeszélés, utána azonban végre visszamehettünk a hotelbe. Fáradt voltam, és semmi erőm nem volt már.

- Jól vagy? - kérdezte aggódva Mina, mikor visszaértünk a szobába.
- Igen. Fogjuk rá. Csak kicsit sok volt a mai nap.
- Elmondod, hogy mi volt Sergióval? - ült le az ágyára.
- Muszáj lesz, jobb, ha tőlem tudod meg - ültem le mellé gondterhelten, közben pedig a halántékom masszíroztam.
- Mesélj! - ölelt át.
- Sergio rohadt féltékeny volt, meg mérges, amiért visszautasítottad és valószínű, hogy meglátott minket együtt. Emiatt pedig elkezdett pofázni az újságíróknak, persze ő azt hitte, hogy csak hazugságok, de minden igaz. Így tudnak rólunk. Mondtam, hogy nem nyilatkozom, de ugye ezzel akarva-akaratlanul is elismertem, minden igaz abból, amit mondott.
- Nico, nyugi, nem lesz semmi baj. Meg tudjuk oldani ezt a problémát. Ha már kiderült, akkor kiderült, ennyi. Ne is foglalkozzunk vele. Ha kérdeznek róla, akkor válaszolsz, de fogd rövidre.
- Nem vagy mérges? - néztem rá meglepődve.
- Nem, úgyis kiderült volna. Szóval mindegy. Nem foguk előttük mutatkozni, nem fogok nyilatkozni, de hiszti rohamom se lesz, ha esetleg rajta leszek egy fotón, vagy cikkeznek rólam.
- Te vagy a legjobb, Jasmina! - csókoltam meg.
- Hé! Ezt hagyjuk abba! - nevetett. - Nem lesz ennek jó vége.
- Dehogynem. Ennek lesz a legjobb vége. Ha már egyszer elcsesztem. Most nem akarom. Nagyon nem. Kellesz nekem, te lány! - szorítottam magamhoz.
- Na jó, meglátjuk mi lesz - egyezett bele. - Hé, jött egy smsed! - bökött a lelökött telefonom felé.
- Ne! Most írt Florian, hogy van rólunk egy cikk.
- Nézzük meg! - jelentette ki, és már nyúlt is a laptopom után. - Meg is van - mondta rövid keresgélés után.

Nico Hülkenberg apai örömök elé néz

A mai nap folyamán robbant a hír, miszerint a német Forma 1-es pilóta, Nico Hülkenberg hamarosan a kisgyermekes apukát népes táborát fogja erősíteni.

A hír ma délután kaptak szárnyra, amikor a Force India mexikóija véletlenül elmondta az újságírók hada előtt, hogy csapattársa hónapokon belül apai örömök elé fog nézni. A hírt eddig az érintett fél még nem erősítette meg, ám cáfolni sem cáfolta.

Lapunknak sikerült kiderítenie, hogy a német versenyzőnek nem más a párja, mint a német születésű mesterszakács, Jasmina Schultz, aki a svájci Zürichben vezet egy híres éttermet.

Sergio Perez azt is elárulta, hogy csapattársa már régóta ismeri a lányt, és kapcsolatuk igen komoly. "Igen, megerősíthetem, hogy Nico és Jasmina régóta egy pár, illetve el is jegyezték egymást a közelmúltban. Hogy ez annak ez eredménye, hogy gyereket várnak, nem tudom, de az már biztos, hogy pár hónapon belül esküvőjük lesz, majd a gyerekük is megszületik."

- Ez de durva már! - sóhajtott fel. - Mekkora pöcs már a csapattársad.
- Az, nem is kicsit - húztam a szám.
- Hordani fogom a gyűrűt, hadd egye a fene a hülye csapattársad. Igaz csak a nyakamban, a láncomon, de nem én lennék az egyetlen, aki így hordja.
- Komolyan ezt akarod? - néztem rá félve.
- Igen, úgyis nagyjából igaz ez az egész mese. Plusz terhes vagyok, így pedig jobban elfogadják ezt az egészet. A gyűrűm úgyis megvan, szóval.
- Jaj, te lány! Úgy sajnálom, hogy ilyen életed van. Soha nem lehetett egy boldog kapcsolatod. Én ott hagytalak, utána Eliottal is csak a látszat volt, most is az lesz.
- Hozzászoktam már.
- Gyere hozzám feleségül. Tényleg - vetettem fel az ötletet.
- Nico, az eszem még nem ment el, már bocs. Ne is álmodj róla!
- Megértem. Sőt! Igazad van. Nem erőltetek rád semmit.
- Figyelj, még lehet valami közöttünk, de semmit nem ígérek. Szeretlek, de nem tudom.
- Akkor csak randizzunk, legyünk együtt, mint mikor csak jártunk. Ott leszek veled, akármi is legyen, és sosem hagylak cserben többet, soha többet.
- Hinni akarok neked, de nem tudom.
- Mina, bízz bennem! - csókoltam meg.
- Szeretlek, te mocsok pilóta! - csókolt vissza szenvedélyesen.
- Ezt most a hormonok számlájára írom, rendben?
- Rendben. Nekem úgy is megfelel. Ha neked úgy jó, akkor bánom is én.
- Jaj, te! - öleltem át.
- Tudod mit, költözz át hozzám. És akkor többet lehetnénk együtt. Próbának mindenképp jó lenne - dobta fel az ötletet.

°°°°°°°°°°

Sziasztok!

Ez lett volna a hatodik rész. Így kicsit bepillantást nyerhettetek

Nico fejébe is.

Puszi, Elyse!

5. rész

Egy cseppnyi békesség

A repülőn nagyon rosszul éreztem magam. Már harmadjára voltam bent a mosdóban, hogy hányjak. Mostanában nagyon megszenvedem így is a reggeleket, de ez a pár ezer méter magasság még rátesz egy hatalmas lapáttal.

- Mina, jól vagy? - kopogott be Nico.

- Nem, nem vagyok jól - mondtam elkeseredve.

- Hozzak valamit? - kérdezte kedvesen.

- Nem, nem kérek semmit - nyavalyogtam, közben pedig kimentem.

- Gyere, üljünk vissza - fogta meg a kezem.

- Rendben - bólintottam, közben pedig elmentem a helyemig, és leültem.

A lábaimat felhúztam, Nico pedig rám terített egy puha plédet. Annyira gondoskodó volt, viszont úgy voltam vele, hogy ez csak a terhességem miatt van. Miközben ezen gondolkodtam, Nico elővarázsolt nekem egy tál gyümölcssalátát. Mosolyogva vettem el tőle, és lassan falatozni kezdtem. Olyan finom volt, így mire észrevettem, már nem volt semmi sem a tál alján. Csak idétlenül vigyorogtam Nicóra, mire ő is még szélesebben elmosolyodott.

- Aranyos vagy nagyon - karolta át a vállamat.

- Köszi - mosolyodtam el.

- Jó, hogy eljöttél velem. Nem gondoltam volna, hogy belemész. 

- Én sem, de aztán egy nagyon lelkis pillanatomban mégis amellett döntöttem, hogy eljövök veled.

- Amit nem bánok. Szerinted fiú vagy lány lesz? - kérdezte miközben a hasamat simogatta.

- Nem tudom. Nekem mindegy. A lényeg, hogy egészséges legyen. Te még mindig fiút szeretnél?

- Igen, szeretném, ha először egy fiúnk lenne, utána lehetne egy lány.

- Nico, az nem zavar, hogy nem akarok veled lenni? Mondtam, hogy nincs esély rá, hogy újra veled legyek. A picit közösen neveljük, de ennyi, te itt én ott.

- Mindegy, megbeszéljük még, kislány - nyomott egy puszit az arcomra.

Nem zavart, hogy puszilgatott, meg ölelgetett, mert örültem neki, hogy legalább törődik velem. Közben az ereszkedést is megkezdtük, szóval hamarosan landolunk Montrealban. Mikor azon is túl voltunk, összeszedtük a csomagjainkat, Nico elkérte az előre kikölcsönzött kocsit, majd elindultunk a szálloda felé. Hamar odaértünk, elkértük a szobánk kulcsát, és egyből felmentünk.

Nicóval egy szobában voltunk, mivel nem engedte, hogy külön aludjak, elvégre féltett attól, hogy valami bajom történik.

- Melyik ágyat szeretnéd? - nézett rám mosolyogva. - Várj, az ablak felőlit kéred, régen is mindig úgy aludtál.

- Pontosan. Látom nem felejtettél el mindent - mosolyogtam miután birtokba vettem az új ágyamat.

- Ismerlek már, Nem tudok mit tenni ez ellen.

- Köszönöm. Most azonban, ha nem bánod, akkor lefekszem egy kicsit aludni. Fáradt vagyok.

- Minám, csak nyugodtan. Pihenj amennyit szeretnél. Nekem mennem kell megbeszélésre, szóval senki nem fog zavarni. Szép álmokat - köszönt el, közben pedig egy puszit nyomott a homlokomra.

- Vigyázz magadra! - csúszott ki automatikusan a számon.

- Vigyázok, Mina, miattad, és a pici miatt.
- Menj már! - szóltam rá mosolyogva.
- Jól van. Szeretlek.
- Én nem - szóltam utána nevetve.
- Tudom, hogy csak hazudsz.
- Csak szeretnéd.

Elnevettem magam ismét, majd lefeküdtem az ágyamra. Nem sokáig kellett bámulnom kifelé az ablakon, mivel hamar elnyomott az álom. Mire felébredtem, addigra már sötét volt odakinn, és a mellettem lévő ágyon már ott feküdt Nico, az ölében pedig ott volt a laptopja. Nagyon bele volt merülve, gondolom filmet nézhetett, mivel a fülese is be volt dugva.

Lassan leszálltam az ágyról, mire Nico felém fordult, és elmosolyodott. Letette a laptopját, kivette a fülesét, és felült.

- Kialudtad magad?
- Igen, csak most már picit éhes vagyok.
- Hozassak fel vacsorát?
- Igen, az jó lenne - mosolyodtam el. - Csak ne legyen túl sok. Addig letusolok.
- Rendben, csak vigyázz, el ne csússz.
- Nyugi, vigyázok.

Bementem a fürdőszobába, lassan levetkőztem, majd beálltam a zuhany alá. Megengedtem a meleg vizet, és hosszú ideig folyattam magamra. Mikor már elég volt, gyorsan megmosakodtam, majd a törülköző után nyúltam, de hűlt helyét találtam. Elfintorodtam, jobb megoldás híján pedig kiszóltam Nicónak. Mondtam neki, hogy szükségem lenne arra, hogy segítsen. Szerencsére volt olyan kedves, hogy behozza a kért törülközőt.

- Tessék! - nyújtotta be az ajtón.
- Nico, az istenit! Gyere már be. Láttál már ruha nélkül.
- Igazad van - jött be.
- Köszi szépen - vettem el tőle.
- Nincs mit, és gyönyörű vagy. Nagyon szép vagy - jött hozzám közelebb.
- Ne csináld ezt, kérlek! - csavartam magam a törülközőbe.
- Hülye voltam, hogy lemondtam az esküvőt.
- Figyelj, ezt mindenki tudja. Te vagy a világ leghülyébbje, legalábbis Steph ezt mondta.
- Jó, hagyjuk ezt - lépett egészen közel hozzám.
- Ne merészelj megcsókolni! - tettem az ujjam a szája elé. - Nem kérek belőle.
- Ó, dehogynem, csak még te sem tudsz róla - hajolt oda hozzám.
- Ha megcsókolsz, akkor kapsz.
- Persze - csókolt meg.

Nem tudtam megállni, visszacsókoltam. Átkaroltam a nyakát, míg ő a derekam köré fonta a karjait, és szorosan magához húzott. Hosszasan csókolóztunk, majd mire észbe kaptam, addigra már az ágyán feküdtem, ő pedig fölöttem volt. A nyakamat csókolgatta, én pedig néha felnyögtem. Élveztem, amit csinált, így nem állítottam le. Hagytam, hogy azt csináljon, amit csak akart. Nem is érdekelt már tovább, hogy mi történik.
Pár perccel később már bennem volt, és lassan, óvatosan mozgott. Halkan nyögdécseltem, ő pedig egész végig az arcomat figyelte. Mosolygott, én pedig visszamosolyogtam rá. Annyira jól esett minden egyes mozdulata, és be kell vallanom, hogy hiányzott vele a szex. Mindig is jó volt vele, ezért nem is csoda, hogy most minden pillanatát maximálisan ki akartam élvezni.
Szerencsére senki nem zavart meg minket, ezért sokáig együtt voltunk. Nem tudom mennyi idő telt el, de nem is törődtem vele. Nico szorosan magához húzott, és imádtam, hogy a karjai között lehettem.

- Még most sem szeretsz? - kérdezte vigyorogva.
- Eltaláltad - mosolyodtam el.
- Hallod, picike, anyukád hazudni próbál - hajolt le a hasamhoz, majd egy puszit is nyomott rá.
- Bolond vagy - nevettem.
- Ez van, Ilyennek kell elfogadni. Van, akinek sikerült.
- Elhiszem, de most annak örülnék, ha végre ehetnék. Hol a vacsorám?
- Lassan meg kell érkezzen - pillantott rá az éjjeliszekrényen lévő órára. - Direkt úgy kértem, hogy kb egy óra múlva érjen fel.
- Hú, te szemét dög! - csaptam a hasára. - Mindegy, ezt majd lerendezzük. Mit hozattál?
- Valami zöldséges sült csirkemellet, fetával meg céklával, utána pedig ehetsz desszertet is. A kedvencedet, panna cottát epres-málnás öntettel.
- Nico, te egy isten vagy - csókoltam meg.
- Ha tudom, hogy csak egy kis panna cotta kell ehhez, akkor anyu szülinapján azt rendeltem volna desszertnek.
- Anyukád szülinapján nem csak csókot kaptál. Egy gyereket is összehoztunk, szóval kicsivel többet is kaptál - mondtam kicsit elszomorodva, ám már nem tudott rá mondani semmit, mivel kopogtak.

Nico azonnal kiugrott az ágyból, felráncigálta magára a boxerjét meg a pólóját, és ment ajtót nyitni. Csak susmogást hallottam, de gondoltam, hogy az egyik szobapincér volt az. Szerencsére igazam lett, és tényleg megkaptuk a vacsoránkat.
Gyorsan felkaptam magamra a hálóingemet, majd leültem az ágyam szélére. Nico a kezembe adta az egyik tányért, a másikkal pedig leült velem szembe az ő ágyára. Csendben kezdtük el enni, még csak egymásra sem néztünk. Már majdnem befejeztük, mikor Nico először megszólalt, de akkor is csak annyit kérdezett, hogy ízlik-e. Bólogattam, és tovább ettem. Mikor befejeztem, felálltam, és letettem a tányért. Helyette pedig kézbe vettem a desszertes tányért. Hamar nekiláttam, és el kellett ismernem, hogy nagyon finom.

- Te jobbat csinálsz - fintorgott Nico, mikor bekapta az első falatot.
- Ne hízelegj! - nyújtottam ki a nyelvem.
- Komolyan beszélek. Te sokkal ügyesebb vagy.
- Akkor köszönöm - mosolyodtam el.

Miután végeztünk az evéssel, összepakoltuk a tányérokat, majd lefeküdtünk az ágyainkba. Álmosak voltunk, plusz reggel is korán kellett kelnünk. Befészkeltem magam a puha takaró alá, viszont sehogy sem találtam a helyem. Végül elhatároztam magam, és szóltam Nicónak, hogy ha van kedve, akkor jöjjön át az én ágyamba. Nem kellett még egyszer mondanom, azonnal átmászott az én ágyamba. Szorosan magához ölelt, és simogatni kezdte a hasamat.

- Szeretlek titeket. A picinket is, és téged is - suttogta a fülembe.
- Én is szeretlek, Nico - motyogtam félálomban.

Reggel Nico telefonjának az ébresztőjére ébredtünk. Ő egyből kiugrott az ágyból, én azonban még fekve maradtam. Kicsit vártam, hogy jobban magamhoz térjek, és csak utána ültem fel. Lassan felálltam, majd a fürdőszobába sétáltam. Nico már borotválkozott, és csak elmosolyodott, mikor meglátott. Odaálltam mellé, és finoman a derekára csúsztattam a kezem. Semmit nem mondott, csak ismét mosolyogni kezdett.
Gyors megmostam az arcomat, majd fogat mostam. Mire végeztem, addigra Nico már fel is öltözött. Én sem tétlenkedtem sokáig, hanem felvettem magamra az előre kikészített ruhám, majd visszaszaladtam megfésülködni. Szerencsére ma reggel nem voltam rosszul, így kicsit a kedvem is jobb volt.
Néhány percen belül már az autóban ültünk, és a pálya felé tartottunk. Mikor odaértünk, kiszálltunk. és a bejárat felé indultunk. Szerencsére rólam tudomást sem vettek az újságírók és a fotósok. Amint beértünk a pályára, a csapat boxába mentünk. A többiek csak furcsán méregettek, mivel eddig sosem láttak. Nico gyorsan bemutatott néhány szerelőjének, és nagyjából ennyi volt. Én ott kellett maradjak a többiekkel, mivel Nico egy megbeszélésre rohant. A fiúkkal maradtam, akik kedvesek voltak hozzám, és nagyon jól el tudtam velük beszélgetni.
Nem tudom mennyi ideig lehettem ott, amikor bejött Nico csapattársa, Segio Perez. Vigyorogni kezdett, amint meglátott, és tudtam, hogy akar valamit. Nem is tévedtem. Azonnal odajött hozzám és mézes-mázos hangon köszönt.

- Sergio Perez vagyok - mutatkozott be, a kezem után nyúlt, és megpuszilta.
- Jasmina Schultz - mosolyodtam el kényszeredetten.
- Soha nem láttalak még erre. Biztos emlékeznék rád.
- Még soha nem voltam itt, azért - válaszoltam egykedvűen. Hányingerem lett tőle. Pedig azt hittem, hogy megúszom a reggeli rosszullétet.
- Lenne kedved velem ebédelni? Szívesen megismernélek.
- Bocsi, de inkább nem. Nem is ismerlek, és már van programom.
- Oké, legyen, ha neked nem tetszik - hagyott ott sértődötten.

Felhúzott szemöldökkel néztem utána, nem értettem, hogy mi ez a hisztis picsa viselkedés. De végül úgy döntöttem, hogy csak nevetek rajta. Mást úgy sem csinálhattam. Nem sokkal később Nico is visszaért, és azonnal megölelt.

- Jól vagy, kislány? - nézett rám furcsán.
- Igen, tökéletesen. A csapattársad randizni hívott.
- Nem engedem, hogy ő nevelje fel az én gyerekem - mondta ingerülten, de szerencsére senki sem hallotta.
- Nyugi, nemet mondtam neki. Nem érdekel. Olyan nyálas egy ember. Nem jön be. Amúgy meg nem csak a tiéd. Az enyém is.
- Tudom, de érted.

Tiszta dilis tud lenni a kis német, de már megszoktam, és ugyebár annak idején emiatt is szerettem belé. Talán nem is bánom annyira, hogy újra összesodort minket az élet. A picit sem bánom, bár nem így szerettem volna gyereket szülni, bár decemberig még sok minden történhet.
Az ebédet közösen fogyasztottuk el pár szerelővel, aztán Nico ment a dolgait intézni, míg én a paddock hátsó részében sétáltam egy kicsit. Még szinte senkit nem ismertem, na jó, tulajdonképp Nico szerelőin kívül mást nem. De tudtam, hogy nem sok idő kell, és egyre több embert meg fogok ismerni.

- Bocsi, tudnál segíteni egy picit? - szólított meg egy szőke hajú fiatal nő. - Nem tudom kiszedni ezt az átkozott objektívet.
- Persze - léptem oda hozzá mosolyogva. - Látom nincs egyszerű dolgod.
- Ha száz kezem lenne, akkor sem tudnák mindent intézni - sóhajtott egy nagyot. - Köszi - vette át mosolyogva.
- Nincs mit. Máskor is szívesen segítek, ha arról van szó.
- Ó, köszi szépen. Uh, milyen neveletlen vagyok, Brianna Bertolt - mutatkozott be -, a Ferrari egyik hivatalos fotósa.
- Jasmina Schultz, a Force India egyik vendége.
- Azt hittem, hogy itt dolgozol.
- Nem, dehogy. Csak vendégként vagyok itt. Nem épp ilyen körökben dolgozom.
- Akkor? Milyen területen dolgozol?
- Van egy éttermem Zürichben.
- Hű, Zürich tök jó hely. Nem sokat voltam ott, de imádom a várost. Ha megmondod, hogy mi az éttermed neve, akkor beugrok, ha arra járok. Mondjuk nem hiszem, hogy ismerem, mivel mindössze egyetlen egy van, amit ismerek, a La Perle.
- Akkor ott várlak majd - nevettem. - Az az enyém.
- Az nem semmi. Gratulálok hozzá.
- Köszi.
- Uh, már ennyi az idő, mennem kell, ne haragudj. Dolgoznom kell - hadarta, és már szaladt is a Ferrari boxa felé, ahol, ha jól láttam Sebastian Vettel karjaiba ugrott, megcsókolta, majd tovább is állt.

Sokáig azonban nem maradtam egyedül, mivel Sergio ismét megjelent. A hátam közepére sem kívántam a hülye, nyomulós taplóját, és legszívesebben fel is pofoztam volna, mikor újra megkérdezte, hogy ha már nem ebédeltem vele, akkor talán egy vacsorameghívást igazán elfogadhatnák.

°°°°°°°°°°

Sziasztok!

Ez lett volna az ötödik rész. Remélem tetszett.

Puszi, Elyse