4.rész

Piszkos kis titkok

*Az esküvő reggele*

- Mina! Hozdd már ide Elaine cipőjét! - szólt oda Claire.

- Oké, viszem! - válaszoltam, ám amint lehajoltam, azonnal hányingerem lett. Egyből szaladtam a mosdóba, mert tudtam, hogy hányni fogok. Nem is tévedtem. Pár perc múlva tértem vissza, a lányok pedig aggódva néztek rám.

- Jól vagy? - sietett oda hozzám Elaine. - Olyan sápadt vagy. Az utóbbi napokban meg egyfolytában rosszul vagy.

- Jól vagyok, semmi baj, csak kicsit elronthattam a gyomrom - mosolyogtam erőtlenül. - Pillanat és jobban leszek.

- Nekem ez nem tetszik. Orvos látott már? - ültetett le a kanapéra Claire. 

- Igen, voltam doktornál, de nincs baj.

- Valamit titkolsz - méregetett Claire.

- Terhes vagyok - vallottam be.

- Úristen! Komolyan? - sikkantott fel Elaine. - Mennyi idős vagy?

- Hat hetes. Szóval még nagyon az elején vagyok.

- Eliot tudja? Mert ha igen és nincs veled, akkor rohadt nagy szemét - mérgelődött Claire.

- Tudja. De nem ő az apja, hanem Nico. Eliottal nem mostanában szexeltem, szóval esélytelen, hogy ő az apja. 

- Ne már, komolyan Nicótól vagy terhes? - kerekedett ki Elaine szeme.

- Igen - hajtottam le a fejem.

- Neki elmondtad már? - kérdezte finoman Claire.

- Nem. Nem mondtam még, mert félek.

- El kell mondanom valamit - szólalt meg halkan Elaine. - Itt lesznek mindannyian az esküvőn, mert Felix rokonai. Eddig nem akartam elmondani, de nem akarom, hogy felkészületlenül érjen.

- Már csak ez hiányzott - sóhajtottam. - De megoldom. Nem lesz semmi baj.
- Sajnálom.
- Hé, Eli, fel a fejjel, ez a te nagy napod, én megleszek - mosolyogtam rá, majd megöleltem. - Készülődj! Így sosem leszel Felix felesége.
- Minának igaza van, sietnünk kell - pillantott az órára Claire.

Gyors segítettünk elkészülni Elinek, és elmondhatom, hogy gyönyörű lett. Érdekes, nem mindennapi, de gyönyörű. Mindig is extravagáns volt és most sem volt ez másképp. Nem az az átlagos menyasszony volt, habos-babos fehér ruhában, hanem inkább az alvilág királynőjének nézett ki a fekete-vörös ruhájában.

- Gyönyörű vagy! - mondtam elérzékenyülve.
- Az biztos. A mi legjobb barátnőnk a legszebb menyasszony. Felix büszke lehet rád - vigyorgott Claire.
- Köszönöm, lányok! - ölelt meg minket.
- Nehogy elsírd magad! Tönkremegy a sminked, és már nem lenne időnk helyrehozni - mosolyogtam.
- Igazad van - bólintott, és még egyszer megnézte magát az egész alakos tükörben.
- Hogy álltok, lányok? - nyitott be Elaine apukája.
- Kész vagyunk - mondta vigyorogva Eli.
- Akkor gyertek, mindenki vár már - nyújtotta karját a lánya felé.
- Eli, a csokrod! - nyomta a kezébe Claire a gyönyörű vörös virágokból kötött csokrot.
- Köszi szépen. De ti se felejtsétek el! - bökött az asztal irányába, ahol a mi két kicsi csokrunk állt.
- Nyugi, hozzuk - lépett oda Claire, hogy elvegye őket, majd az egyiket átadta nekem.
- Köszi - vettem el.

Ahogy kiléptünk a szobából, már ott várt minket a két kis koszorúslány, Elaine öccse, valamint Felix öccse, és Nico. Ők voltak a kísérőink, és nem volt mit tennem ellene. Nico halványan elmosolyodott mikor mellém lépett, majd a karját nyújtotta felém. Kicsit hezitáltam, majd egy sóhajtás után belé karoltam. Hevesebben dobogott a szívem, de próbáltam nem kimutatni az érzéseimet. Claire biztatóan rám mosolygott, én pedig vissza.

Ezek után felcsendült Eli bevonulózenéje, mire mi lassan elkezdtünk vonulni. A két kis koszorúslány ment elől, közben két kis kosárból virágszirmokat szórtak, utánuk Elaine öccse, Thomas ment, aki a gyűrűket vitte, utánuk mentem én Nicóval, minket pedig Claire és Felix öccse, Sébastien követett. Mosolyogva vonultunk végig a hatalmas lépcsőkön át az oltárig. Felsorakoztunk az előre megbeszélt helyen, ezután pedig megjelent Elaine is. Mindenki tátott szájjal figyelte, elvégre tényleg gyönyörű volt. Felix csillogó szemekkel nézte a menyasszonyát, amitől teljesen elérzékenyültem. Annyira megható volt, de egyben rosszul is esett. Elvégre nekem sosem adatott meg az, hogy valaki ilyen csillogó szemekkel várjon rám, várjon arra, hogy hivatalosan is egymáshoz tartozzunk.
A szertartás gyönyörű volt, végig az volt az érzésem, hogy menten elbőgöm magam. Főleg akkor éreztem így, amikor Nico ártatlan szemekkel fürkészte a tekintetem. Láttam rajta, hogy neki is kínos egy kicsit az egész, de nem sajnáltam. Megérdemelte, de nagyon is, elvégre aljas módon dobott ki.
Elaine és Felix egész végig vigyorgott, majd végül egymás ujjára húzták a különleges karikagyűrűiket, amikkel véglegesen megpecsételték az oly sokáig titkolt kapcsolatukat. Mindenki tapsolt és ujjongott, az ifjú pár pedig vigyorogva nézett az őket ünneplő tömegre.

A sok gratuláció után elvonultak fényképeket csinálni, addig a tanúkkal karöltve a helyükhöz kísértük a vendégeket. Nem volt egyszerű feladat, elvégre elég sokan voltak, és szinte senkit nem ismertünk. Miután megcsináltuk, mi is a helyünkhöz sétáltunk. Azonnal leültem, kicsit fáradtnak éreztem magam. Eliot és Leila odajöttek hozzám, majd leültek mellém.

- Jól vagy? - fogta meg a kezem Eliot.
- Igen, csak egy kicsit fáradt vagyok. De nyugi, nincs semmi baj.
- Akkor jó. Aggódom miattad.
- Nem kell, nincs semmi baj.
- Figyelj, Jasmina, én nem akarok közétek állni - szólalt meg hirtelen Leila.
- Leila, eszedbe se jusson ilyesmi! Nem állsz közénk. Eleve, ha nem szakítottatok volna annak idején, akkor nem is lettem volna együtt soha Eliottal. Nincs okod rosszul érezni magad. A gyerek sem közös, szóval még az sem akadály.
- Sziasztok! - jelent meg a semmiből Nico, majd leült a saját helyére.
- Szia! - köszöntek neki a többiek velem együtt.
- Nico Hülenberg vagyok - nyújtotta oda a kezét mosolyogva Leilának -, Mina egy régi ismerőse.
- Leila Schubert vagyok, Eliot barátnője - mutatkozott be kedvesen.
- Tessék? - kérdezte meglepődve. - Ezt most nem értem.
- Á, még nem tudtad, hogy Mina és Eliot nincsenek együtt?
- Nem, ez még elég új - húzta össze a szemöldökét.
- Nem akartam az orrodra kötni - néztem rá komolyan.
- Pedig legutóbb még nagyon bizonygattad, hogy milyen jól megvagytok, meg milyen jó, hogy a férjed, vagy ilyesmi.
- De nem is voltatok sosem házasok, csak együtt éltetek, nem? - kérdezte teljesen meglepve Leila.
- De, úgy volt - mondtam kicsit szégyenteljesen. - Soha nem voltunk házasok. Miattatok - néztem rájuk félve.
- Szóval mégis csak nekem volt igazam - jelentette ki diadalittasan Nico.
- Emiatt is van az, hogy M...- kezdett bele Leila, de Eliot azonnal félbeszakította.
- Azonban már mindennek vége - magyarázta nagyba Eliot.
- Sziasztok! Mina, jobban vagy már? - jött oda hozzánk Elaine.
- Igen, szuperül vagyok - mondtam kicsit feszülten.
- Miért, mi a baj? - érdeklődött azonnal Nico.
- Na vajon? Az, hogy Mina terhes - szólta el magát drága kis menyasszonyunk. - Basszus, ne, ezt nem akartam! - keseredett el azonnal.
- Komolyan terhes vagy? - kérdezte meglepve a kis szöszi német.
- Igen, az vagyok, de semmi közöd hozzá! - szóltam rá erélyesen. - Ha megbocsájtotok - kértem tőlük elnézést, és otthagytam őket.

Könnyes szemmel indultam el befelé az egyik mosdóhoz. El voltam keseredve, mert tudtam, hogy Nico nem fogja ennyibe hagyni az egészet. Menekülni akartam, és visszakapni a régi, hazugságokkal teli életemet, amikor még boldog voltam Eliottal, az éttermemet vezettem, és Nico még csak véletlenül sem rondított bele.
Mikor beértem, magamra zártam az ajtót, és leültem a fürdőkád szélére. Próbáltam erős maradni, és nem sírni, mivel nem akartam zombiként megjelenni majd a vendégek között. Ráadásul a sminkem sem akartam teljesen tönkretenni.

- Mina! Bejöhetek? - hallottam meg Nico hangját az ajtó túloldaláról.
- Nem. Nem akarok veled beszélni - szóltam vissza.
- Mina, kérlek! - kérlelt kedvesen.
- Ez is a te hibád - léptem oda az ajtóhoz, hogy kinyissam. - Soha nem tudtam neked nemet mondani. Pedig kellett volna. Ha más nem, akkor mikor megkértél.
- Igazad van. Megérdemlem.
- Persze, hogy megérdemled - néztem mélyen a szemébe.
- Tényleg terhes vagy? - kérdezte meg ismét.
- Igen, tényleg az vagyok.
- De most hogy is van ez az egész? Eliottal nem vagytok együtt, vagyis nem is voltatok összeházasodva? Soha?
- Nem hiszem, hogy ez rád tartozna.
- Pici Minám, kérlek, ne csináld ezt - lépett oda hozzám, és végigsimított az arcomon.
- Te ne csináld ezt! Nico, itt már nincs mit tenned. Tudod, eljátszottad az esélyed.
- Kérlek, bocsáss meg! - fogta meg a kezemet.
- Mikor legutoljára ezzel jöttél, akkor teherbe ejtettél.
- Micsoda? Ő az én gyerekem? - tette óvatosan a hasamra a kezét, amitől összerezzentem.
- Igen, tőled vagyok terhes - hajtottam le a fejem. - Valami gond volt a fogamzásgátlómmal, és hát nem igazán használtunk óvszert sem, szóval összejött.
- Mina, én teljes mértékben támogatlak mindenben. Azonnal feleségül is veszlek, ha arról van szó.
- Most bezzeg kellenék. Na, köszi.
- Nem így értettem, és tudod, hogy nem miattad volt.
- Nico, ez nem erről szól. Szeretlek, és mindig is szeretni foglak, de ennyi. Nincs tovább. Ne is álmodj róla, hogy valaha is a feleséged leszek, mert soha nem leszek az. Ezen nem változtat az sem, hogy a gyerekeddel vagyok terhes.
- Ezt nem hiszem el. Ennyire elcsesztem az egészet? Ennyire? - nézett rám elkeseredve.
- Igen, ennyire. Szerinted vissza fogok rohanni hozzád azok után, hogy otthagytál? Na ne röhögtess.
- Jasmina, kérlek, ne mondd ezt. Nagyon szépen kérlek.
- Nico, mégis mit vársz? - néztem rá fájdalmasan. - Azt mondtad, hogy nem akarsz már velem lenni. Az esküvőt lefújtad. Öt éve próbálom helyretenni az önbecsülésem, de azóta sem sikerül. Nem voltam neked elég jó.
- Dehogy! Nem erről volt szó. Csak hagyni akartam, hogy megvalósítsd az álmaid, és mellettem ezt nem tudtad volna megcsinálni.
- Képzeld, meg tudtam volna csinálni. Meglenne az étterem, ugyanúgy tudnám vezetni.
- Viszont a Michelin-csillagjaid nem biztos, hogy meglennének, közben pedig az álmod egy három csillagos étterem. Eddig kettő meg is van belőle, és még a harmadik is meglehet.
- Szerinted nekem többet jelent az a három nyavalyás csillag, mint te? Magasról teszek rájuk. Nekem te kellesz, nem három rossz csillag. Azokhoz nem lehet hozzábújni, megölelni, együtt lenni velük. Nem fognak soha szeretni, beszélgetni sem tudok velük. Annyi, hogy benne van a La Perle neve pár könyvben, nagy cucc.
- Kellek neked? - kérdezett vissza reménykedve.
- Látom, te is leragadtál a nyelvbotlásomnál.
- Annál ragadtam le, ami a legérdekesebbnek hatott a számomra.
- Nyelvbotlás volt, már mondtam. Nekem csak te kellettél volna, de neked nem volt rám szükséged. Ennyi, nem érdekelsz.
- Adj egy esélyt, Mina, kérlek. Csak egyetlen egyet.
- Nem! - válaszoltam mérgesen, és otthagytam.

Tudtam, hogy ha egy másodperccel is tovább vagyok, akkor engedek neki. Soha nem tudtam ellenállni a gyönyörű szemeinek, és az édes hangjának. Nem akarom, hogy megint átverjen, féltem attól, hogy ismét sérülni fogok, és nem akarok még egyszer átmenni azon, amin az elmúlt pár évben. Plusz azt sem akartam, hogy a babának valami baja legyen a stressz miatt.

Mikor visszaértem az asztalunkhoz, leültem az asztalhoz, ami már tele volt a felszolgált ételekkel. Volt ott mindenféle finomság, paradicsomleves tintahaltintás tortellinivel, ami fűszeres sajt krémmel van töltve, fekete hercegnő burgonya, különböző steakekkel, köztük volt lazac, marha, pulyka és hozzá vörösboros gyümölcsmártás, fekete lencse saláta, egészben sült fekete kakas, sima burgonya és nyári saláta minden mennyiségben. Szedtem is magamnak abból, amit a legfinomabbnak ítéltem, és nem csalódtam. Nagyon finomak voltak, és közben szerencsére nem gondolkodtam semmin sem. Csak néztem ki a fejemből, és örültem, hogy senki sem zavar. Legközelebb két óra múlva álltam fel az asztaltól, amikor kihozták a gyönyörű tortát. Red velvet volt, szedres mascarpone krémmel töltve, és amellett, hogy gyönyörű volt, isteni finom is. Ebből is ettem egy szelettel, közben pedig azon gondolkodtam, mit is csináljak, mivel nem akartam, felhívni magamra a figyelmet azzal,  hogy savanyú képpel ülök az asztalnál.
Hamar megoldódott ez a kérdés is, mivel Claire odaült mellém és beszélgetni kezdtünk. Nagyon bele voltunk merülve, így azt sem vettem észre, hogy valaki leül a másik oldalamra. Már csak akkor láttam, mikor megfogta a kezemet. Persze, hogy Nico volt az. Felkért táncolni, és mivel nagyon aranyosan nézett rám, ezért nem ellenkeztem.

- Mina, jól vagy? - kérdezett rám.
- Igen, mondhatni, hogy jól vagyok - mosolyodtam el erőtlenül.
- Gyere el velem Kanadába, és adj egy utolsó esélyt. Bebizonyítom, hogy igenis számíthatsz rám, bármiben. Szeretlek, Jasmina! - nézett mélyen a szemembe, majd megcsókolt.

°°°°°°°°°°

Sziasztok!

Itt van a következő rész, remélem elnyerte a tetszéseteket.

Puszi, 

Elyse

3. rész

Az a bizonyos boldogító

Azt hittem, hogy megüt a guta, mikor Nico előhozakodott a hülyeségével. Az ilyen dolgaival az agyamra tud menni, de nagyon. Mérgesen ültem fel az asztalom tetejére, majd próbáltam nem gondolni arra, hogy alig néhány perccel ezelőtt mit is műveltem itt. Szégyelltem magam, de nagyon, viszont már nem volt mit tennem.

- Na jó, most már tényleg tudni akarom, hogy mi a jó eget csinált itt már megint! - rontott be Claire értetlenül. - Ne akarj már hülyének nézni!

- Hagyj békén! - mondtam neki higgadtan.

- Addig nem, míg meg nem magyarázol mindent.

- Szedd össze Elaine-t, és elmegyünk hozzánk. Elmondok mindent - egyeztem bele kelletlenül.

Claire persze azonnal szaladt Elaine-hoz, hogy elújságolja, mire készülök. Sóhajtottam egyet, összeszedtem a cuccaim, majd elindultam a barátnőim után, hogy összeszedjem őket, és elmenjünk hozzám. Eliot úgyis lelépett ismételten, épp csak pár órát töltött itthon, hogy utána újult erővel induljon el Norvégiába egy tárgyalásra.

Mikor a lányok megvoltak, kimentünk a kocsimhoz, mindenki beült, és elindultunk a röpke fél órás autóútra. Egész végig egy szót sem szóltam, ami nagyon zavarta a másik két lányt. Próbáltak szóra bírni, de olyan voltam, mint egy durcás kisgyerek. Amint megérkeztünk, berohantam a házba, felmentem a szobánkhoz, majd be a gardróbba. Összeszedtem mindent, ami magyarázat a dolgokra, és lesiettem velük. Ezek után gyors elővarázsoltam három poharat, egy kevés sütit, és vártam, hogy a lányok leüljenek.

- Most több kérdésem van, mint volt - jegyezte meg Elaine miközben felváltva nézett hol a dobozra, ami az asztalon hevert, hol a mellettem fekvő ruhavédő zsákba csomagolt ruhára.

- Nekem is - motyogta Claire.

- Oké, akkor kezdjük - álltam fel, majd felvettem a ruhát. Elkezdtem lehúzni a cipzárt, így előbukkant a benne lévő fehér ruhacsoda.

- Most miért hoztad ki a menyasszonyi ruhád? - értetlenkedett Claire. - Már láttuk.

- Láttunk egyet, de nem ezt - csitította Elaine.

- Ez mi? Ne csináld már ezt! - kiáltotta el magát a drága kis könyvelőm.

- Hátha ez segít! - emeltem ki nekik egy borítékot a dobozból. Odaadtam nekik, és vártam a reakciójukat.

- MIVAAAAAAAN? - kiáltottak fel egyszerre.

- Pont az, amit láttok - biztosítottam őket.

- Nico Hülkenberg a férjed volt? - kérdezte sokkos állapotban Claire.

- Nem, soha nem lett a férjem. Pedig már minden megvolt hozzá. 

- Mi történt? - kérdezett rám Elaine.

- Az esküvőnk előtt ugyebár leszerződtették a Forma 1-be, mindenki örült neki, boldogok voltunk, hogy sikerült elérnie az álmát, ám nem sokkal később, a Spanyol Nagydíj előtt bejelentette, hogy törölni akarja az esküvőt, és szakítani akar velem. Nem értettem, mi van, és csak reménykedtem benne, hogy viccel, de komolyan mondta. Még mindig visszhangzik a fülemben, amikor azt mondja: "Márpedig nekünk biztos nem lesz esküvőnk sem május 22.-én sem pedig máskor." Hiába győzködtem, hiába sírtam, hajthatatlan volt. Nem érdekelte semmi. Véget akart vetni mindennek. Mikor a szülei megtudták, teljesen kiakadtak. A nővére egy fél évig nem is köszönt neki, de ahogy láttam a mai este folyamán, nem sokat javult köztük a helyzet. Mindenki le volt sújtva, de persze nekem volt a legnehezebb. A ruhámat is el akartam égetni, de anya rávett, hogy ne csináljak ekkora hülyeséget, és ha meg akarok szabadulni tőle, akkor inkább adjam el, de semmiképp se égessem el. Persze ahhoz nem volt szívem, így megmaradt.

- A férjed mit szólt mindehhez? - érdeklődött Claire.

- Eliot nem a férjem. Soha nem is volt.

- Tessék? - visított fel a könyvelők gyöngye.

- Jasmina, magyarázd már el, mi van! - parancsolt rám Elaine.

- Eliot nem a férjem. Azután találkoztam vele, hogy Nico dobott, ő is egy kemény szakításon volt túl, mondjuk ott az anyós és após miatt ment tönkre minden, szóval szuper helyzetben volt ő is. A lánnyal kénytelen volt szakítani, és mindketten magunk alatt voltunk teljesen. Véletlenül botlottunk egymásba, majd pár héten belül pedig megegyeztünk, hogy akkor lépjünk. Elhatároztuk, hogy házaspárként fogunk élni, anyuéknak elmondtuk az igazat, de senki más nem tudta. Vettünk gyűrűt, volt kreatív esküvői fotózás, meg egy kis fogadás és ennyi. Megbeszéltük, hogy ha találunk valakit magunk mellé, akit szeretünk, akkor hagyjuk egymást menni. Azóta azonban együtt vagyunk, mert se kedvünk, se időnk mással ismerkedni.
- Agyam eldobom. Komolyan nem vagytok házasok? - kérdezte lesokkolva Elaine.
- Nem bizony.
- És ha nem találtok senkit, akkor együtt fogtok megöregedni úgy, hogy együtt vagytok? - értetlenkedett.
- Igen. Ha más nem lesz, akkor együtt maradunk - mosolyodtam el.
- És akkor gyereketek se lesz? - kérdezett rá a legérzékenyebb dologra Claire.
- De. Ha még harminckét évesen is együtt vagyunk, akkor közösen bevállalunk egyet.
- Ti betegek vagytok - vágta rá Elaine.
- Tudjuk. De ha már nem lehetünk együtt azzal, akivel szeretnénk, akkor nincs jobb választás. Habár úgy néz ki, hogy Eliot ismét randizgat Leilával, a volt barátnőjével.
- Akkor most mi lesz? Te meg találkozgatsz Nicóval?
- Nem, megmondtam neki, hogy hagyjon békén, mert nem akarok vele foglalkozni soha többet. Elegem van abból, amit művel. Utálom, hogy hülyét csinált belőlem. De már mindegy. Nincs mit tennem. Itt vagyok, és magam fogok maradni, ha Eliot összejön Leilával.
- Én megpróbálnám vele - húzta meg a vállát Elaine.
- Hülye vagy - lökte meg Claire. - Nico otthagyta az esküvőjük előtt. Kidobta, nem kellett neki. Inkább a karrierjét választotta, szóval szerintem sem kell foglalkoznia vele.
- Ez Mina döntése, de szerintem aranyosak lennének akkor is - vágott vissza Elaine.
- Hé, lányok, nyugi. Még én sem tudom, hogy mi legyen. Jelenleg nincs kedvem vele lenni. Csak felforgatott mindent.
- Megesik az ilyen - bizonygatta a kis szakácsom.
- Mielőtt elküldtem, lefeküdtem vele - vallottam be.
- Hogy mi? - visított fel Elaine. - Komolyan? Ne szívass!
- Komolyan. Összevesztünk, és egymásnak estünk. Az asztalomon.
- Csajszi, te beteg vagy - röhögött Elaine.
- Elaine, nyugodj már le, a francba is! Hülye vagy. Nincs szegény Minának elég baja?
- De most komolyan, nézd már milyen vagány főnöknőnk van. Eszem megáll tőle, én is ilyen akarok lenni.
- Ilyen elcseszett életet akarsz? - kérdeztem elkeseredetten. - Nem hinném. Az enyém se így indult. Nagyon nem, aztán ez lett belőle. Szóval igazán irigylésre méltó.
- Ne így fogd fel! - parancsolt rám Elaine. - Ha így állsz hozzá, akkor persze, hogy katasztrofális.
- Te is ilyen lennél, ha az esküvőd előtt pár héttel dobna ki a vőlegényed - kiabált rá Claire.
- Dehogy, elküldeném a francba, és utána élném az életem boldogan. Le sem szarnám, hogy lelépett. Megmutatnám, hogy nélküle is teljesen boldog vagyok.
- Nem tudom hogy lennél képes jó pofát vágni hozzá - győzködte Claire.
- Lányok, ne veszekedjetek! - szóltam közbe. - Én már eldöntöttem, nem akarok Nicótól semmit. Volt esélye annak idején, de eljátszotta és szenvedtem már miatta épp eleget. Nem akarok még többet.
- Ezt te tudod. Én akkor is megpróbálnám - bizonygatta Elaine.
- Ugye tudod, hogy saját magad cáfolod meg? - nézett rá szánakozva Claire.
- Kit érdekel? Ilyen vagyok.
- És akkor még csodálkozik, hogy nincs senkije - legyintett lemondóan a drága kis könyvelőm.
- Mi az hogy nincs? - kérdezte számon kérően. - Nézd csak, van! - lengette meg a kezét, amin egy hatalmas gyémántgyűrű csillogott.
- Mi a fene?! - kerekedett ki a szemünk Claire-rel.
- Nem is mondtad, hogy van valakid - mondtam egykedvűen.
- Igen, mert nem tartottuk olyan komolynak, aztán mégis megkérte a kezem.
- Mikor és ki volt az? - érdeklődött Claire.
- Ma reggel és Felix.
- Ne szívass! - hördültem fel.
- Nem szívatlak, Felix a vőlegényem reggel óta. Ti lesztek a koszorúslányaim. Ez már biztos. Viszont nem lesztek habos-babos rózsaszínbe, plusz nekem se fehér ruhám lesz.
- Erre fogadni mertem volna - nevettem. - Milyet akarsz? Feketét?
- Pontosan - vigyorgott. - Látjátok, a gyűrűm is milyen kis cuki. Imádom. Tudom, hogy nem a szokványos, de ennél szebbet el sem tudnék képzelni. Nem tudom honnan szerezte Felix, de hogy telitalálat, az biztos.
- És mikor is mehetünk az esküvőre? - kérdezte lelkesen Claire.
- Egy hónap múlva. Nem több, nem kevesebb. Nem akarunk várni.
- Mióta vagytok ti együtt? - értetlenkedtem.
- Lassan két éve.
- És ez nem elég komoly? Most őszintén? - morogtam. - Hogy az égbe csináltátok, hogy nem buktatok le?
- Most tanulni akarsz, hogy legközelebb hogy ne vegyük észre, ha Nico nálad van? - röhögött a drága kis szakácsom.
- Nagyon vicces vagy. Még véletlenül se azért.
- Tudom na. Amúgy nem tudom hogy sikerült így titkolnunk. Ügyesek voltunk. Ennyi.
- Eléggé - jegyezte meg Claire.
- De csajok! El tudjátok ezt hinni? Férjhez megyek! Egy hónap múlva.
- Értem én, de helyszínt hol találtok? - kérdeztem kissé szkeptikusan.
- Anyáéknak van egy hatalmas birtoka, és annak a kertjében lesz, Felix már lebeszélte velük.
- Azt a rohadt...Irigy vagyok - mondta elkeseredve Claire.
- Nyugi, neked is lesz majd egy ilyen herceged - olvadozott Elaine.
- Tudom. Nem is az, csak még nem hiszem el, hogy férjhez mész.
- Én se igazán, viszont örülök neki, de nagyon. Imádom azt a pasit. Annyira édes, és kedves, és szexi. És csajok, ha tudnátok, hogy milyen az ágyban - vigyorgott.
- Nem akarjuk tudni - állította le gyorsan Claire. - Ki tudja milyen perverzióid vannak.
- Nincsenek perverzióim, ki kérem magamnak.
- Nem tudom elhinni azok után, hogy azt mondtad a Szürke ötven árnyalata után, hogy Christian egy puhapöcs - nevettem fel.
- De ha egyszer az, akkor mi a francot mondjak? - tört ki belőle is a nevetés.

Imádtam ezt a két lányt, mindig sikerült felvidítsanak, és soha nem lehetett unatkozni mellettük. Nem csodálom, hogy ilyen jó barátságba lettem velük. Meg tudok bennük bízni, akár az életemet is rájuk tudnám bízni, mert tudom, hogy nem hagynának cserben, bármi is történjen. Akármi is legyen, ők ott vannak nekem. Most pedig együtt örülünk annak, hogy Elaine férjhez fog menni. Személy szerint én már nagyon várom az esküvőjét. Nem lesz szokványos, ez biztos. Mondjuk Elaine esetében az lenne a furcsa, ha átlagos lenne, mivel nála extravagánsabb embert személyesen nem ismerek. A gyűrűjén sem lepődtem meg épp emiatt.

Fogadni merek rá, hogy az esküvőjét semmilyen másik esküvő nem tudná felülmúlni. A vörös dominálni fog, és a feketét se hanyagolja majd el. Érzem. Na de ő ilyen, nincs mit tenni, de ez így jó. Egyszerűen túl unalmas lenne, ha átlagos lány lenne. Kell egy kis szín a társaságba.

- Megvan! - kiáltott fel Elaine, ezzel pedig ki is zökkentett az elmélkedésemből. - Fekete-vörös ruhám lesz, vörös csokor, a díszítés is vörös lesz.
- Na most aztán kegyetlenül meglepődtünk - nevetett Claire. - Azt hittem, hogy minden babarózsaszín lesz.
- Cuki lennél babarózsaszínben - helyeseltem.
- Az, veszettül. Ó anyám, még csak az kellene. Apám ki is tagadna - nevetett.
- Apud nem szeretné? - lepődött meg Claire.
- Rocker és motoros, szerinted? Úristen, le is tagadná, hogy a lánya vagyok.
- Hú, nem vagytok semmik. De legalább tudom, hogy honnan örökölted - mosolyodtam el. - A lényeg, már várom az esküvődet.

°°°°°°°°°°°°°°°°°°

Kedves Olvasók!

Ez lenne a harmadik rész, remélem nem lett olyan vészes.

Innen már érdekesebb lesz, ígérem.

Puszi,

Elyse

2. rész

Jasmina gyűrűje

Nico menten kővé dermedt, amint meghallotta Eliot mérges hangját. Én is összerezzentem, de nem amiatt, amiért a drága kis német pilóta. Ellöktem magamtól, és odamentem Eliothoz. Nem szólt semmit, csak szorosan megölelt. Másra sem volt szükségem. 

- Ő a férjed? - kérdezte alig hallhatóan Nico.

- Igen, ő Eliot.

- Aki nemsokára szétveri a fejem - motyogta.

- Nem, rosszul hiszed. Egy ujjal se nyúlok hozzád. Nincs miért, mert csak hálás vagyok neked amiatt, hogy ellökted magadtól ezt a csodálatos lányt. Szóval nincs miért agresszív legyek, plusz annál intelligensebb vagyok.

- Igazad van. Bocsánat - szegte le a fejét Nico. - Mina, ha szeretnél, majd gyere vissza hozzánk, anya biztosan örülne neked - hagyott ott minket.

- Kicsim, jól vagy? - kérdezte halkan Eliot.

- Igen, csak most ez alaposan felkavart. Ne haragudj.

- Mina, nincs baj, nyugodj meg. Tudom, hogy most felzaklatott, de próbáld meg összeszedni magad. Utána pedig menj vissza, mert Suzanne csalódott lesz. 

- Rendben - bólintottam, majd megcsókoltam. - Szeretlek.

- Én pedig téged szeretlek, Mina.

Vettem egy nagy levegőt, majd visszamentem a többiekhez. Nico rám sem mert nézni míg a többiek csak együtt érzően mosolyogtak.Mondjuk Steph mosolya nem volt a legőszintébb, sőt meg tudta volna ölni az öccsét akár egyetlen szempillantással. Próbáltam ezt figyelmen kívül hagyni, de nem igazán sikerült.

- Csajszi, ugye tudod, hogy innentől kezdve hivatalosak vagytok az esküvőnkre? - dobta be pár perccel később a témát Steph.

- Ó, köszönjük szépen - mosolyodtam el. Őszintén, hiszen örültem, hogy egy ilyen kedves lány, mint Steph, megtalálta a boldogságot.

- Sőt, én azt sem bánnám, ha koszorúslány lennél. Amúgy nincs egy sem, de neked örülnék. Vagy lehetsz a tanúm is.

- Steph, én vagyok a tanúd - szólt közbe Nico.

- Nem érdekelsz. Fabian, mit szólnál, ha a húgod felkérnénk koszorúslánynak? Tudom, hogy a tanúd, de attól még.

- Tudod, hogy nekem mindegy. A boldogságodért mindent megteszek. Hanna meg örülni fog. Nem is kicsit. Mindig is koszorúslány akart lenni. Most legalább az lesz.

- Akkor megbeszéltük - csapta össze a tenyerét Steph. - Boldog vagyok.

- Én nem - kotyogott közbe ismét a szöszi.

- Magadra vess! Edd csak meg amit főztél! - kiabált rá a nővére mérgesen.

- Gyerekek, legyetek már tekintettel anyátokra. Miatta vagyunk itt, és nem amiatt, hogy Nico hülyeségéről beszéljünk. Kiosztottad már milliószor emiatt. A sok "barom vagy" meg "elmebeteg őrült" után ideje lenne abbahagyni. Kérlek - tette hozzá kegyesen Dieter.

- Bocsánat - szegte le a fejét Steph. - Ne haragudj, anya! - nézett rá szégyenkezve.

- Semmi baj. Megszoktam, hogy állandóan Nicót ostorozod. 

- Igaza van. Az én hibám az egész. 

- Még szép, hogy a tied. Senki másé. Hülye vagy Nicolas - kötött bele újra a lány.

- Most azonnal fejezd ezt be, Stephanie Hülkenberg! - csattant fel Dieter.

- Azt hiszem, hogy jobb lesz, ha én most megyek. Elnézést - álltam fel, és egyszerűen csak kisétáltam.

Könnyes volt a szemem, de próbáltam tudomást sem venni az egészről. Fájt minden egyes perc, amit Nico közelében kellett töltenem, hiszen pokolian szerettem. Szerelmes voltam belé, és az életem is feláldoztam volna érte, ha kellett volna. Azóta nem láttam, hogy mindennek vége lett, és gondolni sem mertem, hogy egyszer ismét egymásba botlunk. Mit botlunk? Rám tör. Eszem ágában sem volt, hogy Suzanne szülinapjának az apropóján betéved az éttermembe, és ismét felborít mindent. 

Eliot már nem volt bent az irodámban, amit nem is bántam. Egyedül akartam lenni. Becsuktam magam mögött az ajtót, majd az asztalomhoz sétáltam, és leültem mögé. Sóhajtottam egyet, majd kihúztam a legfelső fiókomat. Egy apró dobozt kotortam elő belőle. Kinyitottam, és csak bámultam a gyönyörű fehérarany eljegyzési gyűrűre, ami benne lapult. Lassan kivettem, és forgatni kezdtem az ujjaim között. Mai napig imádtam azt az ékszert, és ez így is marad, az biztos.

- Mina, bocsi a zav...Az meg mi a kezedben? - kérdezte összezavarodva Elaine.

- Elaine, miért nem bírsz kopogni? - kérdeztem zavartan, közben pedig visszadugtam a gyűrűt a dobozába, és belelöktem a fiókba, amit be is csaptam.

- Bocsi, csak gondoltam megnézlek. De úgy látom alkalmatlan az idő.

- Nem, gyere csak be. Legalább lenyugszom kicsit. Remélhetőleg.

- Mi a baj? Nagyon feldúlt vagy. Mióta legelőször megjelent itt a kis német pilóta, azóta ilyen vagy. Történt valami? Tudod, hogy nekem elmondhatod.

- Nem, semmi nincs, mindössze összejöttek kicsit a dolgok. A gyűrűről meg senkinek egy szót se. 

- Elmondod, hogy honnan van?

- Igen. Eliot előtt már egyszer volt vőlegényem, és tőle kaptam. De legyen elég ennyi, oké?

- Oké, nem faggatlak. És hagylak is. Látom nem vagy a legjobb kedvedben.
- Köszi szépen.

Miután megint egyedül voltam, ismét elővettem a gyűrűt a fiókból, majd felhúztam a másik helyére. Újra érezni akartam a bőrömön, és látni akartam a kezemen. Nem gondoltam volna, hogy olyan jó érzés lesz ismét magamon tudni. Könnyes szemmel nézegettem, amikor kinyílt az ajtó, és a szöszi pilóta dugta be a fejét, mire gyors a hátam mögé dugtam a kezem.

- Jöttem kiegyenlíteni a tartozást. Nem zavarlak sokáig, ne aggódj.
- A megbeszéltek szerint van minden - nyögtem ki.
- Rendben - bólintott, majd letette az asztalra a pénzt. - Anyáék még maradnak, de én megyek, mivel nem látnak szívesen. Elszúrtam a mai estéjüket, meg persze neked is. Ne haragudj, nem akartalak összezavarni.
- Semmi baj, Nico, ami volt, az már rég volt, vége - mondtam elkeseredve, majd felálltam.
- Miért van rajtad a gyűrű? - pillantott a kezemre. - Azt hittem, hogy már rég eladtad, vagy elajándékoztad.
- Nem, soha nem lenne szívem megválni tőle véglegesen.
- Értem. Most viszont megyek - nyúlt az ajtókilincs után.
- Nico, várj! - szóltam utána. - Maradj itt egy kicsit.
- Mit szeretnél? - mosolyodott el halványan.
- Csak beszélni veled egy kicsit. Semmi komoly, ne aggódj.
- Rendben. Minden oké veled?
- Igen, nincs semmi probléma, mindössze csak beszélni szeretnék veled.
- Leülhetek? - kérdezte kíváncsian.
- Persze. Csak nyugodtan. Nem fogom leharapni a fejed, nyugi.
- Hát jó, de figyelni foglak - mosolygott, majd felült az asztalomra.
- Hé, erről nem vagy hajlandó leszokni? Hülye egy szokás, már nem azért.
- Szokj hozzá, kicsi lány - fogta meg óvatosan a kezem. - Én már nem változom meg, ugyanaz a hülye vagyok, mint amilyen voltam.
- Tudom, Nico, tudom.
- Jobb ez a gyűrű, mint a másik. Kár, hogy nem ezt hordod állandóan.
- Nem rajtam múlott. Én ezt akartam, de nem volt beleszólásom. Nélkülem lett eldöntve minden.
- Csak miattad volt minden, Mina.
- Miattam? Akkor nem ez lett volna a vége. Miért kellett mindent eldobni? Őszintén!
- Nem akartam, hogy szenvedj.
- És szerinted így nem szenvedtem? Biztos csupa móka és kacagás volt az életem azóta. Igazad van, nem szenvedtem semmit sem.
- Mina, picikém! Nekem sem volt jobb - simogatta meg az arcom.
- Igazad van, ez segít - löktem el magamtól.
- Mina, kérlek, ne lökj el magadtól! Beszéljük meg a dolgokat. Nem akarlak elveszíteni.
- Nico, már rég elveszítettél. Akkor döntöttél, amikor azt mondtad, hogy vége. Szóval hagyjuk inkább ezt, oké?
- Szeretlek - rántott magához keményen. - Veled akarok lenni.
- Tűnj a szemem elől! - löktem el magamtól.
- Nem fogok - csókolt meg. Erősen szorított magához, közben pedig tovább falta az ajkaimat. Heves volt, és szenvedélyes. Nem érdekelte, hogy el akarom tolni magamtól, meg amúgy is erősebb volt nálam, könnyen le tudott fogni. Nem tudtam szabadulni a szorításából. Nehéz volt megállnom, hogy visszacsókoljak, de egy ideig ment. Aztán akkor lett végem, mikor a hátamat kezdte el simogatni, benyúlt a pólóm alá, ekkor éreztem azt, hogy menten lángra kapok. Extázisba estem, mikor megéreztem a puha bőrét az enyémen. - Kívánlak. Épp úgy, mint rég. Mina, veled akarok lenni.
- Ne csináld ezt velem, kérlek! - nyögtem ki.
- Nem bírom megállni. Szeretlek, kicsilány. Pont, mint régen. Már mindent megbántam.
- Ez nem helyes - sóhajtottam, mikor már a nyakamat csókolgatta.
- Tudom, de akkor is. Szeretlek, érted mi az? Minden percet bánok már, amit nélküled töltöttem.
- Szeretlek, Nico - suttogtam megsemmisülten.

Innen már nem volt visszaút, hagytam magam az indulataim által irányítani. Semmi más nem érdekelt, csak az, hogy vele legyek. Már nem tudtam racionálisan gondolkodni, nem érdekelt, hogy milyen következményei lesznek. Mindössze Nicóval akarok lenni, érezni akarom minden porcikáját, és szeretni akarom úgy, mint régen.

- Szeretlek, kicsilány - csókolt meg miután levette a blúzomat. - Gyönyörű vagy - nézett rajtam végig.
- Ne mondj ilyeneket, zavarba jövök - mondtam elpirulva.
- Nem kell zavarban légy, mert csak az igazat mondom. Te vagy a legszebb. Mindent megbántam már, és vissza akarlak kapni.

Ekkor kiakadtam. Ismét ellöktem magamtól, mérges lettem, mert egyszerűen hányingerem volt attól, amit mondott. Egyszer már ellökött magától, és nem lehettem benne biztos, hogy még egyszer nem teszi meg. Veszekedni kezdtem vele, ordítoztam, a végén már patakokban folyt a könnyem. Próbált csitítani, de akkor sem hagytam abba. Menekülni akartam, de nem hagyott. Visszahúzott magához. Keményen csókolt, nem zavarta, hogy a mellkasát ütögettem.
Kikapcsolta a melltartómat, és a melleimre tévedt a keze. Ellöktem a kezét, de ez nem hatotta meg. Hiába ellenkeztem, tovább csókolt. Az ajkaival végigsimogatta a mellkasomat, mire akaratlanul is felnyögtem. Nem tehettem róla, de nagyon vágytam rá, hogy vele legyek. Addig csókolt, míg teljesen meg nem adtam magam. Hagytam, hogy teljesen levetkőztessen, majd feltegyen az asztalomra. Nem tudtam tovább ellenkezni, hagytam, hogy kényeztessen.
Elképesztően jól csinált mindent, azonnal lázba hozott minden mozdulatával. Ugyanúgy élveztem mindent, mint annak idején, elvégre kitűnően csinálta azt, amit csinált. Néha hangosabban felnyögtem, de próbáltam kontrollálni magam, nem akartam, hogy valamit is meghalljanak az emberek odakinn. Elvesztettem minden önkontrollt.
Hosszú percekkel később kéjesen nyögtünk fel egyszerre. Megfeszült az összes izmom, majd egy halk sikoly tört fel a mellkasomból. Szaporán vettem a levegőt, és egyre csak arra gondoltam, hogy mekkora őrültséget tettem. De már nem tudom megváltoztatni a történteket.

- Menj el innen! - suttogtam fojtott hangon. - Nem akarlak látni.
- Ne csináld ezt! - húzott a mellkasához.
- Hibáztunk. Nico, férjnél vagyok, megcsaltam Eliotot. Egy undorító alak vagyok.
- Mina, ne mondd ezt! Megoldjuk a dolgokat, a férjednek meg nem kell elmondanod semmit sem. Nincs senki, aki látott volna minket, szóval ne légy elkeseredve. Én tartom a szám.
- Meg vagy hülyülve! - néztem rá mérgesen. - Megcsaltam a férjem. Azt a férfit, akivel összekötöttem az életemet.
- Szóval nem azt a férfit, akit szeretsz - motyogta.
- Hogy vagy képes ilyet mondani? - csattantam fel. - Meg vagy húzatva. Tűnj el innen!
- Ne haragudj! - nézett rám miközben a nadrágját húzta fel magára.
- Könnyű azt mondani. Seggfej! - motyogtam, majd magamra rántottam a szoknyámat.
- Köszi a bókot, igazán nagyon kedves lány vagy - grimaszolt.
- Tudom, épp ezért szeret engem mindenki. Habár nem, van aki nem szeret, igaz egy személy, de az is valami - nevettem.
- És ki az az egy személy? - kérdezte viccelődve.
- Te, Nico Hülkenberg. Te vagy az a szemét állat, aki hosszú időn keresztül csak hitegettél, és állítottad, hogy mennyire nagyon szerelmes vagy belém. Már tudom, hogy hiba volt bízni benned.
- Ne csináld ezt! Tudod, hogy sosem hazudtam neked a kapcsolatunkban. Szerettelek, és mai napig szeretlek.
- Már késő, eljátszottad minden esélyedet. Sosem leszek újra a tied. Nekem már ott van Eliot, és szeretem őt. Te meg magadban vagy, mert nem voltál képes magad mellett tartani senkit. Tudok, Christináról, Nináról és Meaghanről is. Suzanne elmondta, hogy egyikkel sem tudtál huzamosabb ideig együtt lenni.
- Igen, mert egyikben sem találtam meg azt, amit benned. Így inkább hagytam az egészet.
- Úgy látom, hogy hazudni aztán jól tudsz.
- Rendben, ha te így látod, akkor legyen úgy. Jasmina Schultz, ég veled! - indult meg kifele, miközben még az ingét igazgatta.
- Jasmina Couteau-nak hívnak te barom! - vágtam hozzá a határidőnaplóm.
- Ahhoz képest az asztalon lévő számláid még mindig Schultz néven vannak - vigyorgott rám huncutul. - Szóval hogy is van ez? Régóta férjnél vagy, de még nem sikerült mindenhol megváltoztatni, vagy nem is vagy férjnél?
- Férjnél vagyok, te fafejű! Most pedig húzz már el innen! - kiabáltam rá.

°°°°°°°°°°°°°°°°°°

Kedves Mindenki!

Ez lenne a történet második része. Kuszább, mint az első, jól tudom,

de szeretek meglepetéseket okozni.

De azért remélem nektek is tetszett.

Puszi, Elyse!