Az a bizonyos boldogító
Azt hittem, hogy megüt a guta, mikor Nico előhozakodott a hülyeségével. Az ilyen dolgaival az agyamra tud menni, de nagyon. Mérgesen ültem fel az asztalom tetejére, majd próbáltam nem gondolni arra, hogy alig néhány perccel ezelőtt mit is műveltem itt. Szégyelltem magam, de nagyon, viszont már nem volt mit tennem.
- Na jó, most már tényleg tudni akarom, hogy mi a jó eget csinált itt már megint! - rontott be Claire értetlenül. - Ne akarj már hülyének nézni!
- Hagyj békén! - mondtam neki higgadtan.
- Addig nem, míg meg nem magyarázol mindent.
- Szedd össze Elaine-t, és elmegyünk hozzánk. Elmondok mindent - egyeztem bele kelletlenül.
Claire persze azonnal szaladt Elaine-hoz, hogy elújságolja, mire készülök. Sóhajtottam egyet, összeszedtem a cuccaim, majd elindultam a barátnőim után, hogy összeszedjem őket, és elmenjünk hozzám. Eliot úgyis lelépett ismételten, épp csak pár órát töltött itthon, hogy utána újult erővel induljon el Norvégiába egy tárgyalásra.
Mikor a lányok megvoltak, kimentünk a kocsimhoz, mindenki beült, és elindultunk a röpke fél órás autóútra. Egész végig egy szót sem szóltam, ami nagyon zavarta a másik két lányt. Próbáltak szóra bírni, de olyan voltam, mint egy durcás kisgyerek. Amint megérkeztünk, berohantam a házba, felmentem a szobánkhoz, majd be a gardróbba. Összeszedtem mindent, ami magyarázat a dolgokra, és lesiettem velük. Ezek után gyors elővarázsoltam három poharat, egy kevés sütit, és vártam, hogy a lányok leüljenek.
- Most több kérdésem van, mint volt - jegyezte meg Elaine miközben felváltva nézett hol a dobozra, ami az asztalon hevert, hol a mellettem fekvő ruhavédő zsákba csomagolt ruhára.
- Nekem is - motyogta Claire.
- Oké, akkor kezdjük - álltam fel, majd felvettem a ruhát. Elkezdtem lehúzni a cipzárt, így előbukkant a benne lévő fehér ruhacsoda.
- Most miért hoztad ki a menyasszonyi ruhád? - értetlenkedett Claire. - Már láttuk.
- Láttunk egyet, de nem ezt - csitította Elaine.
- Ez mi? Ne csináld már ezt! - kiáltotta el magát a drága kis könyvelőm.
- Hátha ez segít! - emeltem ki nekik egy borítékot a dobozból. Odaadtam nekik, és vártam a reakciójukat.
- MIVAAAAAAAN? - kiáltottak fel egyszerre.
- Pont az, amit láttok - biztosítottam őket.
- Nico Hülkenberg a férjed volt? - kérdezte sokkos állapotban Claire.
- Nem, soha nem lett a férjem. Pedig már minden megvolt hozzá.
- Mi történt? - kérdezett rám Elaine.
- Az esküvőnk előtt ugyebár leszerződtették a Forma 1-be, mindenki örült neki, boldogok voltunk, hogy sikerült elérnie az álmát, ám nem sokkal később, a Spanyol Nagydíj előtt bejelentette, hogy törölni akarja az esküvőt, és szakítani akar velem. Nem értettem, mi van, és csak reménykedtem benne, hogy viccel, de komolyan mondta. Még mindig visszhangzik a fülemben, amikor azt mondja: "Márpedig nekünk biztos nem lesz esküvőnk sem május 22.-én sem pedig máskor." Hiába győzködtem, hiába sírtam, hajthatatlan volt. Nem érdekelte semmi. Véget akart vetni mindennek. Mikor a szülei megtudták, teljesen kiakadtak. A nővére egy fél évig nem is köszönt neki, de ahogy láttam a mai este folyamán, nem sokat javult köztük a helyzet. Mindenki le volt sújtva, de persze nekem volt a legnehezebb. A ruhámat is el akartam égetni, de anya rávett, hogy ne csináljak ekkora hülyeséget, és ha meg akarok szabadulni tőle, akkor inkább adjam el, de semmiképp se égessem el. Persze ahhoz nem volt szívem, így megmaradt.
- A férjed mit szólt mindehhez? - érdeklődött Claire.
- Eliot nem a férjem. Soha nem is volt.
- Tessék? - visított fel a könyvelők gyöngye.
- Jasmina, magyarázd már el, mi van! - parancsolt rám Elaine.
- Eliot nem a férjem. Azután találkoztam vele, hogy Nico dobott, ő is egy kemény szakításon volt túl, mondjuk ott az anyós és após miatt ment tönkre minden, szóval szuper helyzetben volt ő is. A lánnyal kénytelen volt szakítani, és mindketten magunk alatt voltunk teljesen. Véletlenül botlottunk egymásba, majd pár héten belül pedig megegyeztünk, hogy akkor lépjünk. Elhatároztuk, hogy házaspárként fogunk élni, anyuéknak elmondtuk az igazat, de senki más nem tudta. Vettünk gyűrűt, volt kreatív esküvői fotózás, meg egy kis fogadás és ennyi. Megbeszéltük, hogy ha találunk valakit magunk mellé, akit szeretünk, akkor hagyjuk egymást menni. Azóta azonban együtt vagyunk, mert se kedvünk, se időnk mással ismerkedni.
- Agyam eldobom. Komolyan nem vagytok házasok? - kérdezte lesokkolva Elaine.
- Nem bizony.
- És ha nem találtok senkit, akkor együtt fogtok megöregedni úgy, hogy együtt vagytok? - értetlenkedett.
- Igen. Ha más nem lesz, akkor együtt maradunk - mosolyodtam el.
- És akkor gyereketek se lesz? - kérdezett rá a legérzékenyebb dologra Claire.
- De. Ha még harminckét évesen is együtt vagyunk, akkor közösen bevállalunk egyet.
- Ti betegek vagytok - vágta rá Elaine.
- Tudjuk. De ha már nem lehetünk együtt azzal, akivel szeretnénk, akkor nincs jobb választás. Habár úgy néz ki, hogy Eliot ismét randizgat Leilával, a volt barátnőjével.
- Akkor most mi lesz? Te meg találkozgatsz Nicóval?
- Nem, megmondtam neki, hogy hagyjon békén, mert nem akarok vele foglalkozni soha többet. Elegem van abból, amit művel. Utálom, hogy hülyét csinált belőlem. De már mindegy. Nincs mit tennem. Itt vagyok, és magam fogok maradni, ha Eliot összejön Leilával.
- Én megpróbálnám vele - húzta meg a vállát Elaine.
- Hülye vagy - lökte meg Claire. - Nico otthagyta az esküvőjük előtt. Kidobta, nem kellett neki. Inkább a karrierjét választotta, szóval szerintem sem kell foglalkoznia vele.
- Ez Mina döntése, de szerintem aranyosak lennének akkor is - vágott vissza Elaine.
- Hé, lányok, nyugi. Még én sem tudom, hogy mi legyen. Jelenleg nincs kedvem vele lenni. Csak felforgatott mindent.
- Megesik az ilyen - bizonygatta a kis szakácsom.
- Mielőtt elküldtem, lefeküdtem vele - vallottam be.
- Hogy mi? - visított fel Elaine. - Komolyan? Ne szívass!
- Komolyan. Összevesztünk, és egymásnak estünk. Az asztalomon.
- Csajszi, te beteg vagy - röhögött Elaine.
- Elaine, nyugodj már le, a francba is! Hülye vagy. Nincs szegény Minának elég baja?
- De most komolyan, nézd már milyen vagány főnöknőnk van. Eszem megáll tőle, én is ilyen akarok lenni.
- Ilyen elcseszett életet akarsz? - kérdeztem elkeseredetten. - Nem hinném. Az enyém se így indult. Nagyon nem, aztán ez lett belőle. Szóval igazán irigylésre méltó.
- Ne így fogd fel! - parancsolt rám Elaine. - Ha így állsz hozzá, akkor persze, hogy katasztrofális.
- Te is ilyen lennél, ha az esküvőd előtt pár héttel dobna ki a vőlegényed - kiabált rá Claire.
- Dehogy, elküldeném a francba, és utána élném az életem boldogan. Le sem szarnám, hogy lelépett. Megmutatnám, hogy nélküle is teljesen boldog vagyok.
- Nem tudom hogy lennél képes jó pofát vágni hozzá - győzködte Claire.
- Lányok, ne veszekedjetek! - szóltam közbe. - Én már eldöntöttem, nem akarok Nicótól semmit. Volt esélye annak idején, de eljátszotta és szenvedtem már miatta épp eleget. Nem akarok még többet.
- Ezt te tudod. Én akkor is megpróbálnám - bizonygatta Elaine.
- Ugye tudod, hogy saját magad cáfolod meg? - nézett rá szánakozva Claire.
- Kit érdekel? Ilyen vagyok.
- És akkor még csodálkozik, hogy nincs senkije - legyintett lemondóan a drága kis könyvelőm.
- Mi az hogy nincs? - kérdezte számon kérően. - Nézd csak, van! - lengette meg a kezét, amin egy hatalmas gyémántgyűrű csillogott.
- Mi a fene?! - kerekedett ki a szemünk Claire-rel.
- Nem is mondtad, hogy van valakid - mondtam egykedvűen.
- Igen, mert nem tartottuk olyan komolynak, aztán mégis megkérte a kezem.
- Mikor és ki volt az? - érdeklődött Claire.
- Ma reggel és Felix.
- Ne szívass! - hördültem fel.
- Nem szívatlak, Felix a vőlegényem reggel óta. Ti lesztek a koszorúslányaim. Ez már biztos. Viszont nem lesztek habos-babos rózsaszínbe, plusz nekem se fehér ruhám lesz.
- Erre fogadni mertem volna - nevettem. - Milyet akarsz? Feketét?
- Pontosan - vigyorgott. - Látjátok, a gyűrűm is milyen kis cuki. Imádom. Tudom, hogy nem a szokványos, de ennél szebbet el sem tudnék képzelni. Nem tudom honnan szerezte Felix, de hogy telitalálat, az biztos.
- És mikor is mehetünk az esküvőre? - kérdezte lelkesen Claire.
- Egy hónap múlva. Nem több, nem kevesebb. Nem akarunk várni.
- Mióta vagytok ti együtt? - értetlenkedtem.
- Lassan két éve.
- És ez nem elég komoly? Most őszintén? - morogtam. - Hogy az égbe csináltátok, hogy nem buktatok le?
- Most tanulni akarsz, hogy legközelebb hogy ne vegyük észre, ha Nico nálad van? - röhögött a drága kis szakácsom.
- Nagyon vicces vagy. Még véletlenül se azért.
- Tudom na. Amúgy nem tudom hogy sikerült így titkolnunk. Ügyesek voltunk. Ennyi.
- Eléggé - jegyezte meg Claire.
- De csajok! El tudjátok ezt hinni? Férjhez megyek! Egy hónap múlva.
- Értem én, de helyszínt hol találtok? - kérdeztem kissé szkeptikusan.
- Anyáéknak van egy hatalmas birtoka, és annak a kertjében lesz, Felix már lebeszélte velük.
- Azt a rohadt...Irigy vagyok - mondta elkeseredve Claire.
- Nyugi, neked is lesz majd egy ilyen herceged - olvadozott Elaine.
- Tudom. Nem is az, csak még nem hiszem el, hogy férjhez mész.
- Én se igazán, viszont örülök neki, de nagyon. Imádom azt a pasit. Annyira édes, és kedves, és szexi. És csajok, ha tudnátok, hogy milyen az ágyban - vigyorgott.
- Nem akarjuk tudni - állította le gyorsan Claire. - Ki tudja milyen perverzióid vannak.
- Nincsenek perverzióim, ki kérem magamnak.
- Nem tudom elhinni azok után, hogy azt mondtad a Szürke ötven árnyalata után, hogy Christian egy puhapöcs - nevettem fel.
- De ha egyszer az, akkor mi a francot mondjak? - tört ki belőle is a nevetés.
Imádtam ezt a két lányt, mindig sikerült felvidítsanak, és soha nem lehetett unatkozni mellettük. Nem csodálom, hogy ilyen jó barátságba lettem velük. Meg tudok bennük bízni, akár az életemet is rájuk tudnám bízni, mert tudom, hogy nem hagynának cserben, bármi is történjen. Akármi is legyen, ők ott vannak nekem. Most pedig együtt örülünk annak, hogy Elaine férjhez fog menni. Személy szerint én már nagyon várom az esküvőjét. Nem lesz szokványos, ez biztos. Mondjuk Elaine esetében az lenne a furcsa, ha átlagos lenne, mivel nála extravagánsabb embert személyesen nem ismerek. A gyűrűjén sem lepődtem meg épp emiatt.
Fogadni merek rá, hogy az esküvőjét semmilyen másik esküvő nem tudná felülmúlni. A vörös dominálni fog, és a feketét se hanyagolja majd el. Érzem. Na de ő ilyen, nincs mit tenni, de ez így jó. Egyszerűen túl unalmas lenne, ha átlagos lány lenne. Kell egy kis szín a társaságba.
- Megvan! - kiáltott fel Elaine, ezzel pedig ki is zökkentett az elmélkedésemből. - Fekete-vörös ruhám lesz, vörös csokor, a díszítés is vörös lesz.
- Na most aztán kegyetlenül meglepődtünk - nevetett Claire. - Azt hittem, hogy minden babarózsaszín lesz.
- Cuki lennél babarózsaszínben - helyeseltem.
- Az, veszettül. Ó anyám, még csak az kellene. Apám ki is tagadna - nevetett.
- Apud nem szeretné? - lepődött meg Claire.
- Rocker és motoros, szerinted? Úristen, le is tagadná, hogy a lánya vagyok.
- Hú, nem vagytok semmik. De legalább tudom, hogy honnan örökölted - mosolyodtam el. - A lényeg, már várom az esküvődet.
- Agyam eldobom. Komolyan nem vagytok házasok? - kérdezte lesokkolva Elaine.
- Nem bizony.
- És ha nem találtok senkit, akkor együtt fogtok megöregedni úgy, hogy együtt vagytok? - értetlenkedett.
- Igen. Ha más nem lesz, akkor együtt maradunk - mosolyodtam el.
- És akkor gyereketek se lesz? - kérdezett rá a legérzékenyebb dologra Claire.
- De. Ha még harminckét évesen is együtt vagyunk, akkor közösen bevállalunk egyet.
- Ti betegek vagytok - vágta rá Elaine.
- Tudjuk. De ha már nem lehetünk együtt azzal, akivel szeretnénk, akkor nincs jobb választás. Habár úgy néz ki, hogy Eliot ismét randizgat Leilával, a volt barátnőjével.
- Akkor most mi lesz? Te meg találkozgatsz Nicóval?
- Nem, megmondtam neki, hogy hagyjon békén, mert nem akarok vele foglalkozni soha többet. Elegem van abból, amit művel. Utálom, hogy hülyét csinált belőlem. De már mindegy. Nincs mit tennem. Itt vagyok, és magam fogok maradni, ha Eliot összejön Leilával.
- Én megpróbálnám vele - húzta meg a vállát Elaine.
- Hülye vagy - lökte meg Claire. - Nico otthagyta az esküvőjük előtt. Kidobta, nem kellett neki. Inkább a karrierjét választotta, szóval szerintem sem kell foglalkoznia vele.
- Ez Mina döntése, de szerintem aranyosak lennének akkor is - vágott vissza Elaine.
- Hé, lányok, nyugi. Még én sem tudom, hogy mi legyen. Jelenleg nincs kedvem vele lenni. Csak felforgatott mindent.
- Megesik az ilyen - bizonygatta a kis szakácsom.
- Mielőtt elküldtem, lefeküdtem vele - vallottam be.
- Hogy mi? - visított fel Elaine. - Komolyan? Ne szívass!
- Komolyan. Összevesztünk, és egymásnak estünk. Az asztalomon.
- Csajszi, te beteg vagy - röhögött Elaine.
- Elaine, nyugodj már le, a francba is! Hülye vagy. Nincs szegény Minának elég baja?
- De most komolyan, nézd már milyen vagány főnöknőnk van. Eszem megáll tőle, én is ilyen akarok lenni.
- Ilyen elcseszett életet akarsz? - kérdeztem elkeseredetten. - Nem hinném. Az enyém se így indult. Nagyon nem, aztán ez lett belőle. Szóval igazán irigylésre méltó.
- Ne így fogd fel! - parancsolt rám Elaine. - Ha így állsz hozzá, akkor persze, hogy katasztrofális.
- Te is ilyen lennél, ha az esküvőd előtt pár héttel dobna ki a vőlegényed - kiabált rá Claire.
- Dehogy, elküldeném a francba, és utána élném az életem boldogan. Le sem szarnám, hogy lelépett. Megmutatnám, hogy nélküle is teljesen boldog vagyok.
- Nem tudom hogy lennél képes jó pofát vágni hozzá - győzködte Claire.
- Lányok, ne veszekedjetek! - szóltam közbe. - Én már eldöntöttem, nem akarok Nicótól semmit. Volt esélye annak idején, de eljátszotta és szenvedtem már miatta épp eleget. Nem akarok még többet.
- Ezt te tudod. Én akkor is megpróbálnám - bizonygatta Elaine.
- Ugye tudod, hogy saját magad cáfolod meg? - nézett rá szánakozva Claire.
- Kit érdekel? Ilyen vagyok.
- És akkor még csodálkozik, hogy nincs senkije - legyintett lemondóan a drága kis könyvelőm.
- Mi az hogy nincs? - kérdezte számon kérően. - Nézd csak, van! - lengette meg a kezét, amin egy hatalmas gyémántgyűrű csillogott.
- Mi a fene?! - kerekedett ki a szemünk Claire-rel.- Nem is mondtad, hogy van valakid - mondtam egykedvűen.
- Igen, mert nem tartottuk olyan komolynak, aztán mégis megkérte a kezem.
- Mikor és ki volt az? - érdeklődött Claire.
- Ma reggel és Felix.
- Ne szívass! - hördültem fel.
- Nem szívatlak, Felix a vőlegényem reggel óta. Ti lesztek a koszorúslányaim. Ez már biztos. Viszont nem lesztek habos-babos rózsaszínbe, plusz nekem se fehér ruhám lesz.
- Erre fogadni mertem volna - nevettem. - Milyet akarsz? Feketét?
- Pontosan - vigyorgott. - Látjátok, a gyűrűm is milyen kis cuki. Imádom. Tudom, hogy nem a szokványos, de ennél szebbet el sem tudnék képzelni. Nem tudom honnan szerezte Felix, de hogy telitalálat, az biztos.
- És mikor is mehetünk az esküvőre? - kérdezte lelkesen Claire.
- Egy hónap múlva. Nem több, nem kevesebb. Nem akarunk várni.
- Mióta vagytok ti együtt? - értetlenkedtem.
- Lassan két éve.
- És ez nem elég komoly? Most őszintén? - morogtam. - Hogy az égbe csináltátok, hogy nem buktatok le?
- Most tanulni akarsz, hogy legközelebb hogy ne vegyük észre, ha Nico nálad van? - röhögött a drága kis szakácsom.
- Nagyon vicces vagy. Még véletlenül se azért.
- Tudom na. Amúgy nem tudom hogy sikerült így titkolnunk. Ügyesek voltunk. Ennyi.
- Eléggé - jegyezte meg Claire.
- De csajok! El tudjátok ezt hinni? Férjhez megyek! Egy hónap múlva.
- Értem én, de helyszínt hol találtok? - kérdeztem kissé szkeptikusan.
- Anyáéknak van egy hatalmas birtoka, és annak a kertjében lesz, Felix már lebeszélte velük.
- Azt a rohadt...Irigy vagyok - mondta elkeseredve Claire.
- Nyugi, neked is lesz majd egy ilyen herceged - olvadozott Elaine.
- Tudom. Nem is az, csak még nem hiszem el, hogy férjhez mész.
- Én se igazán, viszont örülök neki, de nagyon. Imádom azt a pasit. Annyira édes, és kedves, és szexi. És csajok, ha tudnátok, hogy milyen az ágyban - vigyorgott.
- Nem akarjuk tudni - állította le gyorsan Claire. - Ki tudja milyen perverzióid vannak.
- Nincsenek perverzióim, ki kérem magamnak.
- Nem tudom elhinni azok után, hogy azt mondtad a Szürke ötven árnyalata után, hogy Christian egy puhapöcs - nevettem fel.
- De ha egyszer az, akkor mi a francot mondjak? - tört ki belőle is a nevetés.
Imádtam ezt a két lányt, mindig sikerült felvidítsanak, és soha nem lehetett unatkozni mellettük. Nem csodálom, hogy ilyen jó barátságba lettem velük. Meg tudok bennük bízni, akár az életemet is rájuk tudnám bízni, mert tudom, hogy nem hagynának cserben, bármi is történjen. Akármi is legyen, ők ott vannak nekem. Most pedig együtt örülünk annak, hogy Elaine férjhez fog menni. Személy szerint én már nagyon várom az esküvőjét. Nem lesz szokványos, ez biztos. Mondjuk Elaine esetében az lenne a furcsa, ha átlagos lenne, mivel nála extravagánsabb embert személyesen nem ismerek. A gyűrűjén sem lepődtem meg épp emiatt.
Fogadni merek rá, hogy az esküvőjét semmilyen másik esküvő nem tudná felülmúlni. A vörös dominálni fog, és a feketét se hanyagolja majd el. Érzem. Na de ő ilyen, nincs mit tenni, de ez így jó. Egyszerűen túl unalmas lenne, ha átlagos lány lenne. Kell egy kis szín a társaságba.
- Megvan! - kiáltott fel Elaine, ezzel pedig ki is zökkentett az elmélkedésemből. - Fekete-vörös ruhám lesz, vörös csokor, a díszítés is vörös lesz.
- Na most aztán kegyetlenül meglepődtünk - nevetett Claire. - Azt hittem, hogy minden babarózsaszín lesz.
- Cuki lennél babarózsaszínben - helyeseltem.
- Az, veszettül. Ó anyám, még csak az kellene. Apám ki is tagadna - nevetett.
- Apud nem szeretné? - lepődött meg Claire.
- Rocker és motoros, szerinted? Úristen, le is tagadná, hogy a lánya vagyok.
- Hú, nem vagytok semmik. De legalább tudom, hogy honnan örökölted - mosolyodtam el. - A lényeg, már várom az esküvődet.
°°°°°°°°°°°°°°°°°°
Kedves Olvasók!
Ez lenne a harmadik rész, remélem nem lett olyan vészes.
Innen már érdekesebb lesz, ígérem.
Puszi,
Elyse
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése